Magyarország

Marad a változékony idő, csökkenő felhőzet, csapadék és havazás is várható

Published

on

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -7 és 0 fok között alakul.

Kedden a Dunától keletre mindenütt csökken a felhőzet, és megszűnik a csapadék. Eközben északnyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és késő délutántól előbb az északnyugati megyékben, majd éjszaka a Dunántúlon másutt is elszórt jelleggel kell hózáporra, gyenge havazásra  számítani. Legfeljebb lepel-2 cm hó hullhat. 

Az éjszaka második felére azonban már ott is csökken a felhőzet, így szerdán változóan, napközben átmenetileg erősebben felhős idő valószínű napos időszakokkal. Reggel, délelőtt kevés helyen, elsősorban a Duna mentén még előfordulhat néhol hózápor, ezt leszámítva azonban estig nem valószínű csapadék. Szerdán este, késő este az ukrán határ környékén lehet hószállingózás. Napközben kedden és szerdán is a Dunántúlon és a Duna mentén megerősödik az északnyugati szél, a keleti megyékben azonban gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -7 és 0 fok között alakul, de az északkeleti, havas, szélvédett tájakon – főként Borsod északi részein – ennél több fokkal hidegebb is lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán többnyire 0 és +5 fok között alakul, de az északi határ mentén néhol napközben is fagyhat.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version