Magyarország
Balázs Péter otthagyja a szolnoki színházat
Az igazgató az okokról nem nyilatkozott, februárban kezdi meg utolsó rendezését.
Balázs Péter a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója nem indul a színház tavaly decemberben kiírt igazgatói pályázatán – írta a az Index. Az igazgató még fél évig, június 30-áig dolgozik a színháznál, mint mondta, addig tart a megbízatása.
Az okokról nem nyilatkozott. Arról, hogy milyen érzésekkel távozik, Balázs Péter azt mondta: „A színház sok megbecsülést nem kapott a sajtó részéről, annál több haragot, (…) mégis csodálatos volt ez a tizennégy év. Amikor kineveztek 2007-ben, egyfajta népszínház mellett tettem le a voksomat, amiért kaptam is rendesen támadásokat, de (…) nem lehet mindig Bánk bánt se játszani, mert nem jönnek el az emberek”.
Az igazgató februárban kezdi meg utolsó rendezését: Herczeg Ferenc Déryné ifjasszony című darabját állítja színpadra. A tervek szerint az előadás premierje március végén lesz.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt