Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Matolcsy: nem költött eleget az állam, ezért esett vissza gazdaság 

Létrehozva:

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A jegybankelnök korábban azt jósolta, a járvány ellenére nem esik vissza a gazdaság, sőt, bővül a GDP.

Míg a társadalom, az egészségügy és a kormány állta a sarat, a gazdasági hadviselés vegyes eredményt hozott Matolcsy György szerint. 

A Magyar Nemzeti Bank elnöke a növekedés.hu-n megjelent cikkében azt írja, az állami beruházások bővítése terén inkább kudarc, mint siker a válságkezelés. Matolcsy szerint

jobban teljesíthetett volna Magyarország, ha sikerül ötödével emelni a központi beruházások szintjét,

valamint az építőipari (különösen a lakásépítési) teljesítményt.

“Elmaradt a bravúr, nem tudtunk kanyarban előzni a múlt évben”  – így kommentálta a jegybankelnök, hogy a németek, lengyelek és például a románok úgy a beruházások, mint az építés vagy a közösségi fogyasztás fenntartása terén is jobban teljesítettek nálunk. 

„Kiderült, hogy teljesen új, gyorsított, központosított és azonnali visszajelzésekkel működő állami beruházási modellre van szükség” – vonta le a tanulságot írásában Matolcsy. 

Legnépszerűbb cikkeink