Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

Washington felszólította Kínát, hogy hagyjon fel Tajvan állandó fenyegetésével

Pesti Hírlap

Létrehozva:

A kínai légierő 12 harci gépe berepült Tajvan légvédelmi övezetébe.

Az amerikai külügyminisztérium felszólította szombaton Kínát, hogy hagyjon fel Tajvan állandó fenyegetésével, az ellene irányuló “katonai, diplomáciai és gazdasági nyomásgyakorlással”. Ennek előzménye, hogy a kínai légierő 12 harci gépe berepült aznap Tajvan légvédelmi övezetébe a Dél-kínai-tenger fölött.

Az állandó fenyegetés helyett Kínának párbeszédre kellene törekednie a demokratikusan megválasztott tajvani kormánnyal. Kína viselkedése Tajvannal és más szomszédos országokkal szemben aggasztó – szögezte le a State Department, és hozzátette, hogy az Egyesült Államok továbbra is “sziklaszilárdan” elkötelezett Tajvan védelme mellett.

A tajpeji védelmi minisztérium szombati tájékoztatása szerint négy vadászgép és nyolc stratégiai bombázó hatolt be Tajvantól délre a sziget légvédelmi övezetébe. Kína, amely saját területének tekinti a szigetet, az elmúlt hónapokban rendszeresen megsértette a légterét, de ezeket a berepüléseket eddig egy vagy két felderítő repülőgéppel hajtotta végre. Igen szokatlan, hogy a nagyhatalom ilyen komoly légierőt vonultasson föl, mint ez alkalommal. Tajvani közlés szerint a légtérsértő műveletben négy J-16-os vadászgép és nyolc H6-K jelű, nagy hatótávolságú csapásmérő repülőgép vett részt. Ez utóbbiak nukleáris robbanófejjel felszerelt, kétezer kilométer hatósugarú manőverező robotrepülőgépeket visznek magukkal.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink