Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Nyáry Krisztián: Az irodalom ma ott van, ahol a zeneipar húsz éve, amikor bezuhant a CD-piac

Létrehozva:

Az elmúlt évtized radikálisan átalakította azt a közvetítőközeget, amely az irodalmi szerzőket és a műveket összekötni képes az olvasóval. Nyáry Krisztián íróval, a Líra kiadói csoport kreatív igazgatójával beszélgettünk.

Az elmúlt években sorra nyitottak Budapesten az olyan helyek, ahol a közönség élő irodalommal találkozhat. Ezek egy része persze időközben be is zárt, mások azonban – ha a járvány nem szólt volna közbe – ma is a kortárs kulturális élet mozgalmas, zsibongó helyszíneiként szolgálnának. A pesti bulinegyed kellős közepén működő Magvető Café 2017 óta köti össze a kortárs magyar irodalom szereplőink legjavát a könyvolvasó közönséggel.

„Az irodalom közvetítő közege az elmúlt évtizedben radikálisan megváltozott az egész világon. Magyarországon ez a folyamat extra gyorsasággal ment végbe, aminek nyilván politikai okai is vannak” – mondta lapunknak Nyáry Krisztián, aki a változás egyik jelét abban látja, hogy a klasszikus értelemben vett kulturális sajtó lényegében megszűnt. „Valahogy olyan helyzetbe került a könyvkiadás és az irodalom, mint amiben húsz évvel ezelőtt a zeneipar volt. Amikor bezuhant a CD-piac, egyszer csak újra nagyon fontossá vált a virágzó klubélet. Valami hasonló játszódik most le ezen a területen.”

A kiadói szakember szerint a Magvető Café négy éve töretlen népszerűségnek örvend. A sikerének az lehet az egyik oka, hogy a kezdeteknél alaposan megtervezték és modellezték, melyek az ideális keretei annak akkor, amikor egy kulturális találkozási pont egyszerre működik könyvesboltként, kávéházként és irodalmi rendezvényhelyszínként. Példaként említi, hogy a Magvető Café ad helyet rendszeresen például a Magyar Műfordítók Egyesülete műhelytalálkozóinak, amelyek olyan sikeres nyilvános rendezvényekké váltak, hogy olykor még a „megtelt” táblát ki is kellett tenni.

A világjárvány persze ennek is keresztbe tett, és bár kávéház könyvesboltként hivatalosan most is nyitva tart, ki kellett találniuk alternatív útvonalakat a közönséggel való kapcsolattartásra. Ennek lett az egyike a Könyvfutár-projekt, amelynek lényege, hogy ha valaki szeretne gyorsan megszerezni egy könyvet, az egyik ételfutár szolgáltató cég segítségével egy órán belül kézbe is veheti azt. „A projekt részeként ma a legnagyobb írók által személyre szóló dedikációval ellátott könyvekhez is hozzá lehet jutni” – mondta Nyáry Krisztián.

Legnépszerűbb cikkeink