Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Keljfeljancsi: Csak a gyakorlott rendőrök tudnak éles helyzetekben elég gyorsan reagálni 

Létrehozva:

Dr. Sógor Zsolt ügyvéd volt Fiala János vendége csütörtök reggel a 168 óra online felületein futó Keljfeljancsi című műsorban, a rendőrökről, a kiképzésükről és az éles esetekről beszélgettek.

Fiala a tavaly december 24-i esetről beszélt az ügyvéddel. Egy eszét vesztett férfi Újpesten egy társasház több lakásába is be akart jutni, és a rendőrségi vizsgálat szerint szakszerűen és helyesen cselekedett a rendőrnő, aki végül lelőtte az őrjöngőt, aki a rendőr társára is rátámadt. Egy szakember viszont úgy látta, a rendőrnő nem jól mérte fel a lővonalat, így hibázott. Azzal ugyanis nem számolt, hogy a támadó ártalmatlanításával mások életét is veszélyeztette, most pedig sérelemdíjat kér az egyik házban élő család, mert a golyók átmentek a falakon, a családnak pedig el kellett bújnia. 

Az ügyvéd szerint a kiérkező rendőrök férfi tagja figyelmeztette az őrjöngőt, aki hirtelen támadt, de úgy véli, ebben az esetben felszólításnak nem volt helye, mert az késedelemmel járt volna. Dr. Sógor Zsolt úgy tudja, 10 lövés dördült el. Fiala elmondta, az ügyvéd maga is rendőr volt korábban, aki sajnos került is hasonló helyzetbe.

– Dolgoztam külföldön is rendőrként, voltam nyugat-szaharai ENSZ misszióban, amit félig fegyveresen láttunk el. A másik fegyveres szolgálatot 2006-tól Koszovóban láttam el, ami abban az időben nem volt a legbékésebb területe Európának. A lőfegyver használatnál a figyelmeztető lövésig jutottunk el, szintén egy családi botránynál, ahol a családfőnél kés volt – részletezte.

Fiala szerint, bár a rendőrök kapnak kiképzést, a valóság minden szempontból más, mint a tankönyvi eset, amit az ügyvéd meg is erősített. Dr. Sógor, hozzátette, hogy ezek az esetek olyan gyorsan történnek, hogy csak az tud rá reagálni, aki nagyon gyakorlott és még a rendőrök is képesek bepánikolni.

Az adást és a beszélgetést itt tudja visszanézni: 

 

 

Legnépszerűbb cikkeink