Magyarország
Budapesten alacsonyabb a koronavírus-fertőzöttek aránya, mint országosan
A főváros fizetésképtelenné válhat november végére.
A főváros által szeptember óta elvégzett, a koronavírus kimutatására alkalmas mintegy 21 ezer PCR-teszt 816 esetben mutatott ki fertőzést, az adatokból az látszik, hogy a budapesti új esetek száma lakosságarányosan az országos átlag alatt van – mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy csütörtöki online háttérbeszélgetésen.
Közölte, jelenleg nincs tudomásuk olyan idősotthonról, ahol a járvány erősebben jelen lenne, gócpont alakult volna ki.
Kiss Ambrus hozzátette: az idősotthonokban dinamikusan csökken a fertőzött ellátottak száma. A gyógyultak aránya pedig jelentős mértékben növekedett. Ebből is látszik, hogy a járvány második hulláma talán most már lecsengőben van az idősotthonaikban – vélekedett.
A fővárosi önkormányzat és több kerület tájékoztatási kampányáról szólva elmondta, az a fővárosi adófizetőknek 22 millió forintba – plusz áfába – kerül. Jövő hét elejétől már buszokon, a járművek padlóin, szelektív hulladékgyűjtőkön és szemátszállító járművek oldalán is lesznek tájékoztató matricák.
A kampánnyal a fővárosiak figyelmét hívják fel azokra közszolgáltatásokra, amelyek veszélybe kerülhetnek a koronavírus-járvány, a gazdasági válság és a kormányzati megszorítások miatt – mondta Kiss Ambrus, kiemelve: az iparűzési adó elvonása következtében a főváros fizetésképtelenné válhat november végére. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!