Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

A Népszava karikatúrája nem akadályozta a keresztényeket a szabad vallásgyakorlásban

Létrehozva:

Elmagyarázta a bíróság, miért nem vallásgyalázás együtt ábrázolni Jézust és Müller Cecíliát.

A bíróság közleménye szerint „a keresztény közösséghez tartozó katolikus felperes” –  Vejkey Imre KDNP-s országgyűlési képviselő – azt kérte, a törvényszék állapítsa meg, hogy a lap megsértette a teljes keresztény vallási közösség méltóságát, így az ő emberi méltósághoz és a vallásszabadsághoz fűződő személyiségi jogát is. Továbbá bocsánatkérést és 600 ezer forint sérelemdíjat követelt a napilaptól.

A keresetet elutasították, emiatt a törvényszéket a jobboldali sajtóban több támadás is érte., “Ma Magyarországon büntetlenül lehet a keresztényeket gyalázni” – mondta Vejkey. 

A bíróság magyarázó közleménye szerint az ítélet szóbeli indokolása során elhangzott, hogy a perben kifogásolt rajz karikatúra, ezért annak műfaji besorolását figyelembe véve kellett a bíróságnak megítélnie. A bíróság azt vizsgálta, hogy az átlagos tájékozottságú olvasó a karikatúra megjelenési idejére és az aktuális közéleti eseményekre tekintettel mire asszociál. A bíróság megítélése szerint a karikatúra készítője a Covid-járvánnyal kapcsolatos aktuális eseményekre reflektált, így

a karikatúra központi témája nem vallási, hanem közéleti vonatkozású.

A karikatúra tehát nem a keresztény vallás ellen irányult, nem a keresztény közösséget gúnyolta, nem akadályozta a keresztény embereket a szabad vallásgyakorlásban, ezért a keresztény közösséget, így a felperest nem érte olyan súlyú jogsértés, amely a személyiségi jogi szankciók alkalmazását, illetve a véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság korlátozását indokolná – olvasható közleményben.

Legnépszerűbb cikkeink