Nagyvilág

A leköszönő amerikai elnök, Donald Trump megtartotta búcsúbeszédét

Published

on

Donald Trump arra kérte az amerikaiakat, hogy imádkozzanak az új kormányzat sikeréért. 

„Befejezve hivatali időmet az Egyesült államok 45. elnökeként büszkén állok önök előtt amiatt, amit közösen elértünk” – mondta Trump a helyi idő szerint kedd délután közzétett videoüzenetében. A leköszönő elnök az elmúlt négy év reformjairól is említést tett: többek közt a 2017-ben elfogadott adócsökkentéseket, a gazdaság neki köszönhető fellendülését, a külpolitikában Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerését, Izrael és néhány arab ország kapcsolatainak normalizálását említette.

Trump szerint elnöksége alatt az Egyesült Államok új életre keltette a szövetségeseit és felsorakoztatták a világ nemzeteit Kínával szemben. Hozzátette: különösen büszke arra, hogy évtizedek óta ő az első amerikai elnök, aki nem indított új háborút. Véleménye szerint az Egyesült Államok gazdaságilag minden más országnál jobban teljesített a koronavírus-járvány idején.

A távozó elnök említést tett a szövetségi törvényhozás épületének január 6-ai ostromáról is, amely miatt a képviselőház másodszor is alkotmányos felelősségre vonási eljárást indítottak ellene. Véleménye szerint a Capitolium elleni támadás minden amerikait elborzasztott. “A politikai erőszak támadás minden ellen, amit mi mint amerikaiak becsben tartunk. Ezt sohasem szabad eltűrni” – mondta.

Trump hangsúlyozta: a mozgalom, amit elindított, csupán a kezdet, és bizakodással távozik az amerikai elnöki székből. Trump búcsúbeszédével szinte egy időben érkezett meg Washingtonba Joe Biden és leendő alelnöke, Kamala Harris, hogy részt vegyenek a szerdai beiktatáson. Az eseményen Donald Trump nem lesz jelen, még a ceremónia előtt floridai birtokára távozik.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version