Nagyvilág
Az oltóanyag igazságosabb elosztását sürgette a WHO főigazgatója
A vakcinanacionalizmus katasztrofális morális bukás szélére sodorja a világot – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója
Tedrosz szerint „jelentős kockázat” fenyegeti a vakcinák méltányos elosztására vonatkozó kilátásokat, ahogy a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezést is, amely a tervek szerint a következő hónaptól kezdi meg szétosztani az oltóanyagokat.
A WHO főigazgatója megjegyezte, hogy az elmúlt évben 44, az idén pedig legalább 12 kétoldalú megállapodást írtak alá. „Ez késleltetheti a COVAX-szállítmányokat, és éppen olyan helyzetet teremthet, amelynek elkerülésére tervezték meg a COVAX-ot, azaz pazarláshoz, kaotikus piachoz, összehangolatlan lépésekhez, illetve folyamatos szociális és gazdasági zavarhoz vezethet” – mondta.
Az „én vagyok az első” jellegű megközelítés gyengíti és sebezhetőbbé teszi a világot ezzel a kockázattal szemben – jelentette ki Tedrosz a testület igazgatótanácsának éves, virtuális formában tartott gyűlésének megnyitóján. „Az ilyen cselekedetek végső soron csak el fogják nyújtani a világjárványt” – tette hozzá a WHO-főigazgató, aki sürgette az országokat: ne kövessék el a H1N1- és HIV-világjárványok idején elkövetett hibákat.
A koronavírus elleni oltóanyagok iránti globális keresletet csak fokozta, hogy megjelentek a vírusnak fertőzőbb változatai is.
A WHO igazgatótanácsa jövő keddig tartó ülésének menetrendjében szerepel a testület reformja, valamint finanszírozási rendszere, amelyet jelentősen megterhelt az, hogy legnagyobb adományozója, az Egyesült Államok tavaly bejelentette kilépését.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.05. 7:41
Újra terjed a koronavírus
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt