Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Visszavonult, és a Derby County vezetőedzője lett Wayne Rooney

Létrehozva:

A 35 éves támadó két és fél évre szóló szerződést írt alá.

Rooney november, azaz Phillip Cocu távozása óta megbízott vezetőedzőként ült a csapat kispadján, amelynek még játékosa is volt. Eddigi mérlege kilenc mérkőzésen három győzelem, négy döntetlen és két vereség.

„Amikor visszatértem az Egyesült Királyságba, megdöbbentett a Derbynél lévő lehetőség. A stadion, az edzőközpont, a stáb minősége és a fiatal játékosok tudása is nagy hatással volt rám. Bár voltak más megkereséseim is, egyből tudtam, itt a helyem” – nyilatkozta kinevezése kapcsán a Manchester United és az angol válogatott gólrekordere.

Hozzátette, hatalmas megtiszteltetés számára, hogy olyan edzők után, mint Brian Clough, Jim Smith, Frank Lampard és Phillip Cocu, ő is megkapta a lehetőséget.

A 120-szoros válogatott támadó 2002-ben az Evertonban tűnt fel, majd 2004 és 2017 között a Manchester United labdarúgója volt. A Vörös Ördögöknél 559 mérkőzésen 253 gólt szerzett. Ezt követően visszatért az Evertonhoz, majd 2019-es Derbybe igazolása előtt két idényt az Egyesült Államokban, a DC Unitedben játszott.

Hazai színtéren a Premier League-et ötször, az FA Kupát egyszer, a Ligakupát háromszor, az angol Szuperkupát négyszer nyerte meg. Emellett Bajnokok Ligája- és Európa-liga-győztes, valamint klubvilágbajnok is az MU-val.

Az angol válogatottban 2003 és 2018 között 53 gólt szerzett, három világ- és ugyanennyi Európa-bajnokságon játszott.

(MTI)

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink