Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Kötelező karantén vár minden Nagy-Britanniába utazóra

Létrehozva:

Forrás: Shutterstock

Romániában papokat és újságírókat is oltanak, világszerte már több mint kétmillió embert halt bele a Covidba.

A brit kormány hétfőtől átmenetileg minden ország esetében megszünteti a karanténkötelezettségtől mentes beutazás lehetőségét az Egyesült Királyságba – jelentette be pénteken Boris Johnson brit miniszterelnök. A Magyarországról beutazók számára azonban a brit kormány pénteken bejelentett intézkedése nem jelent változást. A karanténmentesített országok között eredetileg Magyarország is szerepelt, de szeptemberben lekerült erről a listáról, és azóta a Magyarországról érkezőknek is tíz napot – illetve ha ennél rövidebb ideig maradnak, tartózkodásuk teljes idejét – elkülönítésben kell tölteniük.

A papok és az újságírók is kulcsfontosságú ágazatba tartoznak  

Közben Romániában pénteken elkezdődött az oltási kampány második szakasza, amelyben a 65 év fölöttiek, a krónikus betegségben szenvedők, valamint a társadalom számára kulcsfontosságú ágazatokban dolgozók kaphatják meg a koronavírus elleni védőoltást. Utóbbi csoportba sorolták az államigazgatásban dolgozókat, a hadsereg, a rendőrség, a nemzetbiztonság és az igazságszolgáltatás személyzetét, valamint az alapvető élelmiszerek előállítóit, szállítóit és forgalmazóit, az energiaiparban dolgozókat, a gyógyszerészeket és gyógyszerszállítókat, az áru- és személyszállítókat, a tanárokat, a papokat, a hulladékgazdálkodásban dolgozókat és a veszélyeztetett újságírókat is.

A törököknél csökken a betegek száma, az olaszoknál nő a beoltottaké

Törökországban stabilan 10 ezer alá csökken a napi fertőzöttek száma, közben 607 ezer embert már beoltottak. Az elmúlt huszonnégy órában 8 314 ember szervezetében azonosították a SARS-CoV-2 koronavírust – közölte péntek este a török egészségügyi minisztérium, beszámolva arról is, hogy a csütörtökön megkezdett tömeges oltás keretében 607 174 embernek már beadták a védőoltást. A kis-ázsiai országban az igazolt fertőzöttek napi száma december 8-án  33 198 fertőzöttel érte el a csúcsot. 10 ezer alá először január 3-án mérséklődött, egy-két napnál tovább azonban egyszer sem tudott ez alatt maradni. Pénteken immár negyedik napja alakult 10, sőt 9 ezer alatt. A pénteki értékkel a regisztrált fertőzöttek száma 2,37 millióra nőtt a 83 millió lakosú országban.

Olaszországban már több mint egymillió adag oltást adtak be az új típusú koronavírus ellen az egészségügyi minisztérium pénteki adatai szerint. Közben Lazio tartományban bejelentették, hogy oltási igazolványt vezetnek be. A beadott dózisok száma elérte az 1 002 004-et. December végétől mostanáig több mint 1,3 millió adag vakcina érkezett Olaszországba, túlnyomó részét már beadták, kisebb részét pedig a második dózisra tartalékolták. Az oltások jelentős többségét egészségügyi dolgozók kapták meg.

A járványkorlátozásokat március 5-ig meghosszabbították: országosan érvényben marad az éjszakai kijárási tilalom, a rokonok, ismerősök közötti látogatások napi egy alkalomra való korlátozása, valamint a presszók, bárok este hat órai bezárása. Utóbbiak esetében az elvitelt is betiltották a vacsora előtti utcai aperitivók miatti tömörülések megakadályozására.

Nagy-Budapestnyi embert halt meg a kitörés óta

A Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint a mai napon átlépte a kétmilliót a koronavírus miatt elhunytak száma a világban. Az adat kapcsán az erről beszámoló Guardian-nek Dr Bharat Pankhania az exeteri egyetem virológusa azt mondta, megdöbbentette, hogy a gazdag országok milyen rosszul kezelték a járványt.   

(MTI/Guardian)

 

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink