Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Kormányinfó: Eddig 1,3 millióan jelentkeztek oltásra, de ez még mindig kevés

Létrehozva:

A kancelláriaminiszter szerint szűk két hét alatt mindenkit be tudnának oltani, aki igényli. 

Létezik oltási terv, a Nemzeti Népegészségügyi Központ weboldalán elérhető. Ha lenne oltóanyag, 10-12 nap alatt mindenkit be tudnánk oltani, aki ezt igényli – jelentette ki Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón.

Az oltás önkéntes marad, nem teszik kötelezővé, mondta.

Gulyás azt mondta, aki leadta a regisztrációt, az sikeresen feliratkozott az oltásra, ha nem kapott visszaigazolást, akkor sem kell aggódnia. Eddig nagyjából 1,3 millióan jelentkeztek oltásra, de az még kevés.

Részben kiderült, a beoltottakat milyen plusz jogosítványok illetik majd meg. A beoltottakat nem terheli majd karanténkötelezzség, és Gulyás szerint „életszerű szabályokat fognak elfogadni”, bizonyára kevesebb korlátozás vonatkozik majd az igazolást felmutatni tudó beoltottakra. Bizonyos légitársaságok csak oltásigazolással engednek fel a gépeikre utasokat. Előbb azonban az EU fogja mindezt szabályozni, utána a nemzeti kormányok. 

Elmondta azt is, hogy a magyar olimpiai bizottság kéréssel fordult a kormányhoz, hogy az olimpián résztvevő sportolók és edzők kapjanak soron kívül oltást. Erre a kormány nyitott, de még nem döntöttek. 

Az elegendő oltóanyagtól függ az is, mi lesz a nyári fesztiválszezonnal. A Magyar Turisztikai Ügynökség most példáyul az edzőtermek vezetőivel egyeztet, de most nem lehet felelősen elmondani, mi lesz nyáron, minden a vakcinabeszerzésen múlik. 1-2 hónap múlva leszünk olyan helyzetben, hogy megmondjuk, tudunk-e nyitni, mondta Gulyás.

Így a nyaralást illetően is, „mindenkinek a legrosszabb forgatókönyvre kell készülni”, mondta a miniszter, aki szerint, ha kizárólag az EU-s vakcinabeszerzésre támaszkodunk, valóban leghamarabb csak nyárra tudunk nyitni.

Magáncégeknek oltáshoz jutni, hogy előbb tudjon oltani, az esélytelen, az rendőrségi ügy, mondta. Egyébként a kínai vakcinából, ami Brazíliában 50 százalékos hatékonyságot mutatott, a kormány nem rendelt semennyit. Mint mondta, Kínában elsősorban a Sinofarmtól van esélyünk vakcinát szerezni, aminek a hatékonysága 80-90 százalék körüli. 

Elmondta még:

  • Amerika Magyarország szövetségese, nyitottak az új amerikai adminisztrációval való együttműködésre.
  • „Minden valóságot nélkülözött” az a hír, hogy Palkovics László tavaly le akart volna mondani.
  • Angela Merkel távozása biztosra vehető.
  • Naponta 10-12 milliárd forintjába kerül a kormánynak a koronavírus elleni védekezés.
  • Budapest Magyarország leggazdagabb városa, és ez jól is van így.

Legnépszerűbb cikkeink