Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Gál Kinga szerint a Néppártot fogja gyengíteni, ha a Fideszt kizárják

Létrehozva:

Gál Kinga, a Fidesz-KDNP EP-képviselője. MTI/Koszticsák Szilárd

Első interjúját adta Szájer József EP-beli utódja, Gál Kinga, aki szerint az Európai Néppárt megpróbálja leszalámizni saját magát.

“Egyesek talán azt gondolják, hogy ez a kezdeményezés majd megregulázza a Fidesz–KDNP-t, én azonban meg vagyok győződve arról, hogy hosszú távon sokkal inkább a Néppártot fogja meggyengíteni” – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Gál Kinga, akit a héten Szájer József távozása miatt a Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának elnökévé választottak. Gál arra a felvetésre reagált, hogy a néppárti frakció “azon dolgozik, hogy megteremtse a jogi lehetőséget teljes nemzeti delegációk kizárására”.

Gál szerint ugyanakkor a néppártnak “nem állhat érdekében, hogy saját magát kezdje leszalámizni”, és ha a Fideszt kizárják a pártcsaládból, azt másokkal is meg fogják tenni.

A politikus – aki 2004 óta tagja az uniós parlamentnek, korábban az Európai Néppárt alelnöki pozícióját is betöltötte – az Orbán Viktorral folytatott évnyitó egyeztetés után “mindnyájan erőt kaptunk ahhoz, hogy nekivágjunk egy könnyűnek egyáltalán nem ígérkező, kihívásokkal teli évnek”, és nem titkoltan arra utalt, hogy Magyarországon kezdetét veszi a 2022-es országgyűlési választásokat megelőző kampány. “Hiszem, hogy a nemzetközi médiában ránk nehezedő össztűz ellenére nekünk van igazunk, az érveink igenis megállják a helyüket, ahogy a migrációt illető kérdésekben is” – mondta.

Legnépszerűbb cikkeink