Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Újabb milliárdokat kaptak fideszes önkormányzatok és volt miniszterek

Létrehozva:

Ismét milliárdokat osztottak szét titokban volt fideszes minisztereknek, tanácsadóknak és a holdudvarnak, de önkormányzati szinten is csak a kormánypártiak kaptak támogatásokat – írja a 24.hu.

Nem szakít eddigi gyakorlatával a Guller Zoltán vezette Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), amely teljesen átláthatatlanul osztogatja az adófizetők pénzét – írja a lap. Azt, hogy a tavaly elnyert állami támogatások kedvezményezettjeinek köre bővült, csak onnan lehet tudni, hogy a nyerteseket felsoroló, nemrég még 173 oldalas dokumentum 181 oldalasra bővült – derül ki a cikkből.

Az MTÜ által indított, 300 milliárd forintos keretösszegű Kisfaludy turisztika program frissített táblázatából kiderült, hogy Fellegi Tamás, Orbán Viktor korábbi fejlesztési miniszterének cége 1,5 milliárdos állami támogatásból építheti újjá a régi Hotel Volánt.

Lázár János körébe is jutott a turisztikai támogatásokból. A korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter jelenleg kormánybiztosként irányítja a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-t, amely 840 millió forintot kapott a Hotel Nonius megújítására.

Tiszaparti szálláshelyfejlesztésre kapott 285 millió forintot Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter üzleti körébe tartozó vállalkozó, Mikucza Tamás cége is. 

Jutott pénz bőven a NER-ben felfelé ívelő pályát befutó, nemrég a Magyar Rektori Konferencia társelnökének is megválasztott Mocsai Lajos családjának is. A Bánó Birtok turisztikai fejlesztésére 60 millió forintot kapott Mocsai Lajosné cége.

Ennél is több pénzt, összesen 4 milliárd forintot kapott a Green Plan Center Oktatási, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. a szolnoki Tiszakavics Hotel fejlesztésére. A társaság egy bizonyos Plachy László résztulajdonában van, aki a napelem üzletben is érdekelt, és – mint azt a 444.hu megírta – kiváló kormányközeli kapcsolatokkal is rendelkezik.

A friss adatok szerint 400 millió forint közpénz jutott Rókusfalvy Pál cégének is. A korábbi rádiósnak az etyeki Rókusfalvy Fogadó kapacitásbővítésére és szolgáltatásfejlesztésére utaltak több száz milliós állami támogatást. Rókusfalvyról a 24.hu tavaly írta meg, hogy egyik cégével 2,2 milliárdért kommunikál az államnak.

Az MTÜ a tavalyi évhez hasonlóan most is a fideszes önkormányzatoknak osztotta ki a nagy összegű támogatásokat:

  • Esztergom fideszes önkormányzata 5 milliárd forintnyi támogatást kap részben élményfürdő felújítására, plusz 1,1 milliárdot a városháza épületére,
  • Csurgó fideszes önkormányzata 3 milliárd forintot kap szállodafejlesztésére,
  • Csorna fideszes önkormányzata 2,2 milliárd forintot kapott a termálfürdőre,
  • Berettyóújfalu fideszes önkormányzata strand, uszoda és gyógyvizes fürdő fejlesztésre kap 2 milliárd forintot,
  • Balatonboglár fideszes önkormányzata 500 millió forintot kap a Buborék élményfürdő fejlesztésére,
  • Kiskunhalas fideszes önkormányzata 500 millió forintot kap a Csipke Gyógyfürdő fejlesztésére,
  • A független vezetésű, de fideszes többségű Hajdúszoboszló 400 millió forintot nyert új konferencia-központ létesítésére,
  • Tiszavasvári fideszes önkormányzata 100 milliót kap gyógyfürdő-fejlesztésre,
  • Békés fideszes önkormányzata 120 milliót kap fürdőfejlesztésre,
  • Tamási fideszes önkormányzata 50 milliót kapott gyógyfürdőjének fejlesztésére,
  • Pápa fideszes önkormányzata 200 milliót kapott egy termálhotel megépítésére.

További részletek a 24.hu írásában.

Legnépszerűbb cikkeink