Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Több republikánus képviselő is támogatja a Trump elleni alkotmányos vádeljárást 

Létrehozva:

Több republikánus képviselő jelezte: arra fog szavazni, hogy megindítsák az alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachmentet) Donald Trump amerikai elnök ellen. Erről számolt be az amerikai média helyi idő szerint kedd este.

Liz Cheney, Dick Cheney volt republikánus alelnök, korábbi védelmi minszter lánya elmondta: szerinte nem került volna sor a Capitolium ostromára, ha Trump nem uszítja a tömeget.

„Az Egyesült Államok egyetlen elnöke sem követett el nagyobb árulást hivatalával és az alkotmányra tett esküjével szemben” – közölte Cheney.

John Katko – aki a képviselőházi republikánus frakcióból elsőként jelentette be, hogy támogatja a Trump elmozdítására irányuló demokrata kezdeményezést – úgy vélte: Trump felelőssége nem elhanyagolható az amerikai kongresszus épületének ostromában. Rajtuk kívül az impeachment mellett sorakozott fel Jaime Herrera Beutler, Adam Kinzinger és Fred Upton republikánus törvényhozó.

A képviselőházi republikánus frakció vezetői nem buzdították az impeachment megakadályozására párttársaikat, hanem csak annyit mondtak, szavazzon mindenki meggyőződése szerint. A The New York Times című amerikai napilap azt írta, hogy a szenátusbeli republikánusokat vezető Mitch McConnell is elégedett volt a kezdeményezéssel.

Múlt szerdán Donald Trump több száz feldühödött híve erőszakkal behatolt a Capitoliumba, és csak négyórányi művelettel – a Nemzeti Gárda segítségével – sikerült őket eltávolítani az épületből. Az ostrom során öten életüket vesztették. Az incidens miatt meg kellett szakítani a demokrata párti jelölt, Joe Biden győzelmét hozó november 3-i elnökválasztás eredményének véglegesítését.

A történtek miatt a demokraták el akarják mozdítani Trumpot hivatalából. Ennek első lépése az volt, hogy a képviselőház határozatban felszólította Mike Pence alelnököt: kérelmezze Trump felmentését az alkotmány 25. kiegészítése alapján. Pence ezt elutasította, arra hivatkozva, hogy a lépés nem szolgálná az ország érdekét.

Nancy Pelosi demokrata házelnök jelezte: következő lépésük az impeachment megindítása lesz, amelyről helyi idő szerint szerdán szavaznak a demokrata többségű képviselőházban.

David Cicilline demokrata képviselő azt mondta, hogy 217 törvényhozó támogatja a kezdeményezést, ez pedig elég ahhoz, hogy a szenátus elé kerüljön az ügy. A végső szót a felsőház mondja ki, amely csak kétharmados többséggel mozdíthatja el Trumpot. Ez azt jelenti, hogy a republikánus többséggel rendelkező, százfős felsőházban legalább 17 republikánus szenátornak kellene megszavaznia Trump felelősségre vonását.

Szakértők szerint nem biztos, hogy az eljárás lezajlik Biden hét nap múlva esedékes beiktatása előtt. A szenátus jelenlegi állás szerint január 19-én kezd újra ülésezni, de illetékesek szerint szükség esetén korábban is összehívhatják.

Trump „végtelenül nevetségesnek” nevezte a kezdeményezést, amely szerinte „hatalmas dühöt szül” az országban.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink