Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Ismét impeachment-eljárás indult Donald Trump ellen

Létrehozva:

Azzal vádolják, hogy zendülésre buzdított.

Megszavazta a demokrata többségű amerikai képviselőház, hogy megindítsák Donald Trump elnök ellen az impeachment-eljárást. Tíz republikánus képviselő is csatlakozott a demokratákhoz, így 232-197-es többségbe kerültek az eljárás megindítását támogatók. Az elnökkel szemben “felkelésre való buzdítás” a vád.

“Az impeachmentre szavaztak. Trump elnök retorikája irtóztató volt, és nem Amerikához méltó, valamint teljesen egy impeachment-re érdemes kihágás. Itt az idő, hogy az országot a politika elé helyezzük” – írta a Twitteren a Trump ellen szavazó kaliforniai republikánus, David Valadao.

A szenátusi republikánusok vezetője, Mitch McConnell azt mondta, hogy az elnök tárgyalását a testület január 19-ig biztosan nem fogja megkezdeni. Hozzátette, hogy addig az a legfontosabb feladatuk, hogy biztosítsák a hatalom békés átadását a január 20-án beiktatandó Joe Bidennek.

Attól, hogy Trump már nem lesz elnök, amikor véget ér az eljárás, annak még lehet komoly gyakorlati jelentősége: ha elítélik, megvonhatják tőle a volt elnököknek járó juttatásokat, és attól is eltilthatják, hogy 2024-ben újra megmérkőzzön a pozícióért.

Legnépszerűbb cikkeink