Nagyvilág
Nem engedték elmozdítani Trumpot a republikánusok
Az Egyesült Államok képviselőházának republikánus tagjai megakadályozták hétfőn, hogy a testület határozatban szólítsa fel Mike Pence alelnököt Donald Trump republikánus párti elnök elmozdítására.
Pence-nek az alkotmány 25. kiegészítése alapján lehetősége van arra, hogy a kormányzat tagjait megszavaztassa az elnök alkalmasságáról, illetve alkalmatlanságáról feladatainak ellátására. Ha a többség alkalmatlannak minősíti Trumpot, akkor az elnöki hatalom az alelnökre ruházódik át.
A demokraták a kiegészítés alkalmazására szólító határozatot kíséreltek meg elfogadtatni a házban, de a republikánusok ezt egyelőre megakadályozták.
Nancy Pelosi demokrata párti házelnök közölte, hogy a blokkolás után is fontolgatják a 25. kiegészítés alkalmazását, majd pedig az úgynevezett impeachmenthez (alkotmányos felelősségre vonási eljáráshoz) folyamodnak.
Donald Trump lehet az első amerikai elnök, aki ellen kétszer is kezdeményezték az eljárást. 2019-ben egyszer már elindították azzal a váddal, hogy visszaélt hatalmával, ám a republikánus szenátorok felmentették. Ha most a demokrata többségű képviselőház megszavazza is az eljárás megindítását, azt a szenátusnak is jóvá kell hagynia, ami eléggé kétséges. A 100 fős testületben 50:50 a két párt szenátorainak aránya – szavazategyenlőség esetén az alelnök voksa dönt, aki a demokrata párti Kamala Harris lesz január 20-i hivatalba lépése után -, csakhogy az impeachmenthez kétharmados többség kell, és eddig kevés republikánus szenátor tudatta nyíltan, hogy támogatja az eljárást.
Amennyiben Trumpot elítélik a mostani eljárás végeredményeként, megtilthatják neki, hogy induljon a 2024. évi elnökválasztáson.
Tump ellen az a fő vád, hogy súlyosan veszélyeztette az Egyesült Államokat és törvényhozásának biztonságát azzal, hogy múlt héten szerdán mondott beszédében feltüzelte híveit, akik azután megostromolták a Capitoliumot, a kongresszus épületét. A történtek miatt hatan vesztették életüket: Trump négy híve és két rendőr. Utóbbiak közül az egyiket az ostromlók poroltóval fejbe ütötték, a másik rendőr öngyilkos lett.
A négyoldalas impeachment-indítványban szerepel a vádak között az is, hogy Trump hamis nyilatkozatokat tett az elnökválasztás eredményéről, és nyomást gyakorolt Georgia állami tisztségviselőire, hogy „találjanak neki több szavazatot”.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!