Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Már az amerikai diplomaták is bírálták Trumpot 

Létrehozva:

Donald Trump republikánus párti amerikai elnök tüntető támogatóinak egy csoportja a Rotundában, miután betörtek az amerikai törvényhozás washingtoni épületébe, a Capitoliumba 2021. január 6-án. MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

A külügyminisztérium egyelőre nem reagált az ügyben.

Rendkívül szokatlan módon amerikai diplomaták bírálták Donald Trump amerikai elnököt a Capitolium ostroma miatt, és felszólították kormányzata tagjait, hogy távolítsák el hivatalából a 25. kiegészítés alapján – közölte az AP amerikai hírügynökség vasárnap két belső üzenetre hivatkozva, amelyek tartalmába betekintést nyert.

Az AP tájékoztatása szerint a diplomaták az amerikai külügyminisztérium úgynevezett panaszcsatornáján keresztül fejezték ki véleményüket, miszerint a kongresszus épületének szerdán történt ostroma komolyan alááshatja az Egyesült Államok hitelét a demokratikus értékek külföldi népszerűsítésében és védelmében.

„Az elnök nyilvános felelősségre vonásának kudarca további károkat okozhat demokráciánknak és képességünknek, hogy hatékonyan valósítsuk meg a külpolitikai célkitűzéseket külföldön” – olvasható az egyik, múlt hét végén született és diplomaták között köröztetett üzenetben, amelyet később megküldtek a külügyminisztérium vezetésének is.

A panaszcsatorna általában meghatározott külpolitikai döntések esetében a nézeteltérések kifejezésére szolgál. Az utóbbi két üzenet azonban párját ritkító tartalmában és az elnök bírálatában.

Egyelőre nem világos, hogy hány diplomata írta alá a dokumentumokat, amelyekbe az AP betekintést nyert. A külügyminisztérium egyelőre nem reagált az ügyben.

„Elengedhetetlen a külügyminisztérium számára, hogy határozottan elítélje Trump szerepét az amerikai kormányzat elleni erőszakos támadásban” – olvasható az egyik üzenetben. „Létfontosságú, hogy közöljük a világgal, kormányzati rendszerünkben senki, még az elnök sem áll a törvények felett, vagy védett a nyilvános bírálatokkal szemben” – tette hozzá.

A második dokumentum ennél is tovább megy az AP szerint azzal, hogy felszólítja Mike Pompeo amerikai külügyminisztert Joe Biden megválasztott elnök győzelmének elismerésére, valamint a hivatalban lévő elnök cselekményeinek elítélésére. Az üzenet emellett sürgeti Pompeót, hogy támogassa Mike Pence alelnök és a kormányzat többi tagjának arra irányuló erőfeszítéseit, hogy az alkotmány 25. kiegészítésével eltávolítsák Trumpot hivatalából.

A 25. kiegészítés szerint az elnök kormányzatának tagjai szavazattöbbséggel az elnököt alkalmatlannak ítélhetik hivatali feladatainak ellátására, és hatalmát átruháztathatják alelnökére.

A helyi sajtó szerint emellett egyre többen támogatják az amerikai törvényhozásban az alkotmányos felelősségre vonási eljárás (az úgynevezett impeachment) megindítását Donald Trump leköszönő elnök ellen.

Szerda este Trump több száz híve megostromolta a Capitoliumot, miután az elnök egy közeli, szabadtéri gyűlésen tartott beszédében feltüzelte és arra buzdította őket, hogy menjenek a Capitoliumhoz.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink