Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Elhunyt Michael Apted, A világ nem elég című Bond-film rendezője

Létrehozva:

A 79 éves brit filmrendező halálhírét az Amerikai Rendezők Céhe (DGA) jelentette be: mint közölték, Apted családjának tájékoztatása szerint a rendező csütörtökön hunyt el.

Egyik legizgalmasabb, évtizedeken átívelő filmes munkája az Up című dokumentumfilmsorozat volt, amelyben 14 különböző hátterű brit ember életét követte nyomon hétéves koruktól 63 éves korukig. A projekt 1964-ben kezdődött a Seven Up! című dokumentumfilmmel, amelynek ötletgazdája a néhai kanadai filmes, Paul Almond volt. Apted az első produkcióban kutatóként dolgozott, de hét évvel később már ő rendezte a következő epizódot, és ezután minden hetedik évben újra visszatért az interjúalanyokhoz.

Apted 2018-ban elmondta, hogy a dokumentumfilm-sorozattal a brit társadalom állapotát akarta bemutatni. Ha valaki egy bizonyos környezetbe született, nem volt esélye rá, hogy megvalósíthassa ambícióit. Mint hozzátette: nagy hatással volt az országra, mert olyan nyersen mutatta be a dolgokat, ahogy történtek.

Apted 1941-ben középosztálybeli családban, Aylesburyben született. Ösztöndíjjal került Cambridge-be, ahol mások mellett John Cleese-szel is összebarátkozott. Pályafutását a Granada Televíziónál kezdte, többek között a Coronation Street című sorozaton dolgozott.

Játékfilmes bemutatkozását, a The Triple Echo című háborús drámát 1972-ben forgatta Oliver Reed és Glenda Jackson szereplésével. 1980-ban már az Egyesült Államokban rendezte A szénbányász lánya című zenés életrajzi filmet, amelyért Sissy Spacek elnyerte a legjobb női alakítás Oscar-díját. Apted ezt követően Kaliforniába költözött, ahol negyven évig készített filmeket és televíziós produkciókat.

Bár ő maga sohasem kapott Oscar-díjat, filmjeivel Sigourney Weaver (Gorillák a ködben) és Jodie Foster (Nell) is elnyerte az amerikai filmakadémia Oscar-szobrát.

Az amerikai filmakadémia pénteken Twitter-üzenetben búcsúzott a rendezőtől, aki korábban a testületben kormányzóként is dolgozott, és 2003 és 2009 között ő volt a rendezői céh elnöke.

Számos műfajban rendezett, John Belushival forgatta az Amerikai románc című vígjátékot, William Hurttel a Gorkij Park című krimit, Hugh Grant és Gene Hackman közreműködésével a Halálos terápiát, Jennifer Lopezzel a Most már elég című drámát és Pierce Brosnannal A világ nem elég című James Bond-epizódot.

Taylor Hackford, aki Apted után átvette a rendezői céh vezetését, közleményében nagyszerű emberként, „csodálatos rendezőként” méltatta, akinél mindig lehetett számítani arra, hogy világos, átgondolt nézőpontot képvisel, amihez általában száraz szellemesség társult.

Steven Soderbergh, felidézte, hogy miközben Apted jelentős életművén dolgozott, rengeteget tett a rendezői céhért is, és másokat is arra ösztönzött, hogy kövessék a példáját.

Nem akart lassítani, tervei között szerepelt a 70 Up című epizód elkészítése is. „Addig akarom folytatni, amíg lehet” – mondta egy interjújában.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink