Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

Jogerősen is felfüggesztett börtönt kapott a fiát vezetni engedő férfi

Létrehozva:

Fotó: Pintye Dávid (CC BY-SA 3.0)

Az apa kétszer is engedte vezetni a még csak hatéves gyereket. Az esetet az interneten közvetítette.

Egy év – két évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte kiskorú veszélyeztetése és járművezetés tiltott átengedése miatt a Kiskőrösi Járásbíróság a hatéves fiát autót vezetni engedő csengődi férfit – tájékoztatta a Kecskeméti Törvényszék pénteken az MTI-t.

A járásbíróság megállapította, hogy a férfi 2020. március végén és április elején egy-egy alkalommal Csengőd külterületén megengedte gyermekének, hogy egy automata váltós személygépkocsit vezessen, miközben ő a mellette lévő ülésen ült. A kisfiú a forgalommentes útszakaszon csaknem két-két kilométert vezetett, amit az apa egy közösségi oldalon élőben közvetített.

Az ügyészség szerint a férfi azzal, hogy a gyermeknek megengedte a vezetést, a nevelési kötelességeit súlyosan megszegve veszélyeztette fia testi és erkölcsi fejlődését.

A bíróság a 37 éves férfi bűnösségét korábban tárgyalás nélkül már megállapította az említette bűncselekményekben, és egy év – két év próbaidőre felfüggesztett – börtönt, valamint egy év közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki rá. Büntetését a férfi akkor nem fogadta el és tárgyalás tartását kérte.

A Kiskőrösi Járásbíróság most megerősítette korábbi döntését. Az ítélet jogerős.

Legnépszerűbb cikkeink