Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Magyarország is előkerült a Capitolium ostroma utáni szenátusi ülésen

Létrehozva:

Fotó: Dimény András

Angus King szenátor szerint Magyarországon visszaszorulóban van a demokrácia.

„20 éve még azt hittük, hogy a történelem a demokrácia felé halad, de az ma visszavonulóban van Magyarországon és Törökországban” – ezekkel a szavakkal figyelmeztette a demokrácia törékenységére szenátortársait Angus King az amerikai szenátus ülésén magyar idő szerint csütörtök hajnalban, órákkal azután, hogy Trump-párti tüntetők törtek be a Capitolium épületébe – írja az Euronews. A független, de a demokrata frakcióval szavazó politikus arról beszélt, hogy – bár ma már természetesnek vesszük – a demokrácia csak anomália a világtörténelemben, mert az államokat általban diktátorok, királyok vagy hadurak vezették.

King beszéde folytatásában az aktuális amerikai eseményekkel és Donald Trump elnök felelősségével foglalkozott. Azt is hozzátette, hogy a demokrácia a tényekbe, a bíróságokba, a köztisztviselőkbe és a választásokba vetett bizalomra épül, és megérti a tüntetőket, mert az általuk követett vezető két hónapja azt szajkózza nekik, hogy csalás történt a választáson – írják.

Legnépszerűbb cikkeink