Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

A gyermekét antidepresszánsokkal megmérgező anya letartóztatását indítványozza az ügyészség

Vámosi Ágoston

Létrehozva:

Forrás: Shutterstock

A nagyanyja vitte kórházba a kisfiút.

A Fővárosi Főügyészség indítványozta annak a nőnek a letartóztatását, aki antidepresszánsokkal mérgezte meg hároméves gyermekét.

Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője szerdán sajtótájékoztatón azt közölte, hogy emberölés kísérletének gyanúja miatt indítottak eljárást a zuglói anya ellen.

Hozzátette, a hároméves gyermeket január 5-én szállították kórházba mérgezés gyanújával. Ezt követően megállapították, hogy a gyermeknek – tejben feloldva – antidepresszánsokat adott be az édesanyja.

A Fővárosi Főügyészség csütörtöki közleménye szerint a 25 éves nő január 5-én, a reggeli órákban, a zuglói otthonukban több antidepresszáns tablettát is beadott a fiának. A nő ezután a bódult és életveszélyes állapotba került gyermekkel találkozott a saját édesanyjával, aki unokája állapotát észlelve kórházba vitte a kisfiút.

Az orvosi ellátás megmentette a gyermek életét – tették hozzá.

A Fővárosi Főügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, figyelemmel arra, megalapozottnak látja annak a veszélyét, hogy a nő – szabadlábon hagyása esetén – kivonja magát a büntetőeljárás alól, illetve ismét hasonló jellegű bűncselekményt követ el.

„Az ügyészi indítvány szerint indokolt a kényszerintézkedést – elrendelése esetén – az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben végrehajtani” – olvasható a közleményben.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink