Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Hivatalos, állami dinoszauruszt akar egy massachusettsi politikus

Létrehozva:

Jack Lewis a polgárokra bízná a döntést, ugyanis két faj közül is lehetne választani.

Massachusetts állam hivatalos dinoszauruszának kiválasztására kérte fel a nagyközönséget egy helyi demokrata párti politikus. Jack Lewis képviselő a Twitteren számolt be róla, hogy január 15-én tervezi benyújtani javaslatát, előtte azonban a helyi lakosoknak kell eldönteniük, hogy két Massachusettsben feltárt faj közül melyiket szeretnék az állam dinoszauruszának.

A Podokesaurus holyokensist, amelynek neve nagyjából azt jelenti, hogy „Holyoke sebeslábú gyíkja”, 1910-ben fedezte fel a Holyoke-hegy közelében Mignon Talbot, az első női kutató, aki elnevezett és tudományosan leírt egy dinoszauruszt.

Az állat nagyjából 1-2 méter hosszú volt, körülbelül 40 kilogrammot nyomott, és 14-19 kilométeres óránkénti sebességgel futott. Az Anchisaurus polyzelust 1855-ben fedezték fel Springfieldben. Testhossza meghaladta a két métert, súlya 27-34 kilogramm között mozgott.

Lewis szerint a kezdeményezésben paleontológusok is részt vesznek tanácsadóként.

Az Egyesült Államokban 12 államnak van már hivatalos dinoszaurusza.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink