Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Nem halt meg, csak nagyon elesett a Bond-lányként ismert Tanya Roberts

Létrehozva:

Tanya Roberts a nyolcvanas évek közepén. Forrás: Wikipedia

Kórházban kezelik Tanya Roberts amerikai színésznőt, a Halálvágta című James Bond-film sztárját, korábban tévedésből jelentette be a színésznő halálát barátja és képviselője, Mike Pingel.

Pingel hétfő reggel arról tájékoztatta az amerikai médiát, hogy Roberts karácsonykor lett rosszul kutyasétáltatás közben, és A Los Angeles-i Cedars-Sinai Kórházba szállították, ott hunyt el vasárnap.

Hétfő délután az AP amerikai hírügynökséggel közölte, hogy a 65 éves színésznő életben van, de nagyon rossz az állapota, miután elesett otthonában.

Azzal magyarázta a félretájékoztatást, hogy Roberts férje, Lance O’Brien elmondta neki, kezében tartotta feleségét, és „úgy tűnt neki, hogy eltávozott”.

O’Briennek, aki a koronavírus-járvány elleni korlátozások miatt nem látogathatta a kórházban feleségét, vasárnap engedélyezték, hogy elbúcsúzzon tőle – tette hozzá Pingel, aki közölte azt is, hogy Roberst nem fertőződött meg a koronavírussal.

A Victoria Leigh Blum néven született Roberts modellként kezdte pályafutását, és több off-Broadway előadásban is szerepelt. Filmes karrierje a The Last Victim című produkcióval indult 1976-ban. A későbbiekben olyan kultfilmekben tűnt fel, mint A vadak ura (1982), a Sheena, a dzsungel királynője (1984), a Telitalálat (1987) és az Éjszakai szemek (1990).

Az Azok a ’70-es évek show-ban 1998 és 2004 között alakította Donna Pinciottit. Utolsó tévés szerepét a Barbershop című sorozatban játszotta 2005-ben.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink