Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Varga Mihály: Nem folytak be az adóbevételek, 9 százalék körül lesz a hiány

Létrehozva:

Varga Mihály / Fotó: MTI

Elmondta azt is, hogy eddig közvetlenül több mint 4700 milliárd forintba került a költségvetésnek a járvány elleni harc.

Interjút adott az Index.hu-nak Varga Mihály. A pénzügyminiszter válaszaiban megvédte a kormány brüsszeli vétófenyegetését, és Orbán Viktorral teljes egyetértésben sikeresnek ítélte a magyar kormány járványkezelési intézkedéseit.

Varga elmondta, „Magyarország eddig a járvány kitörése óta 1014 milliárd forintot költött járványügyi védekezésre, a gazdaság újraindítására pedig 3700 milliárd forintot”. Ezeknek a fedezetét átcsoportosításokkal és adóemelésekkel teremtették elő, ebből vásároltak „lélegeztetőgépeket, maszkokat, védőruhákat, gyógyszereket, de például ebből állt föl a mobilkórház Kiskunhalason” – mondta el a miniszter.

Varga Mihály arról is beszélt, hogy „4 százalékos növekedéssel és 1 százalékos hiánnyal számoltak”, de a járvány miatt „nem folytak be az adóbevételek: azzal számolnak, hogy 2020 végéig körülbelül 1400 milliárd forintnyi adóbevétel marad el. A hiány 9 százalék körül várható.” Ez alapján Varga azt állítja, a járvány és hatásai elleni védekezésre a bruttó hazai össztermék 8 százalékát költötte a kormány.

Az önkormányzatokat érintő megszorításokat – önkormányzati adó emelése, ingyenes parkolás bevezetése, helyi iparűzési adó elvonása – Varga Orbán Viktor szavaival indokolta: „A járvány időszakában mindenkinek ki kell lépnie a komfortzónájából.” Majd szintén Orbán korábbi megszólalásaival egyetértésben, megismételte: „Az önkormányzati számlákon jól látjuk, hogy sok település komoly tartalékokkal rendelkezik, ezekből biztonságosan lehet az intézményeket működtetni.”

Kérdezték a minisztert a magyar euróról is, aki szerint „az euró bevezetése abban az esetben lehetséges, ha tudjuk, mihez csatlakozunk”. Varga szerint „önmagában az euróövezethez való csatlakozás nem oldja meg a versenyképességi és hatékonysági problémákat.”

(Index)

 

 

 

 

Legnépszerűbb cikkeink