Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Pakisztánban betiltottak egy vitatott gyakorlatot a nők szüzességének ellenőrzésére

Létrehozva:

A bíróság illegálisnak és alkotmányellenesnek minősítette az úgynevezett kétujjas tesztet. Az invazív eljárás során az orvosok a szűzhártya sértetlenségét ellenőrzik – például a nemi erőszak áldozatainál.

A több évszázados hagyományra visszatekintő tesztnek az ENSZ szerint nincs tudományos vagy klinikai alapja. A világszervezet két éve követeli, hogy töröljék el a vitatott gyakorlatot, amely jogvédők szerint a nemi egyenlőtlenségeket erősíti.

Ezzel a módszerrel nem lehet biztosan megítélni, hogy sor került-e nemi aktusra – érvelt az ENSZ. A vizsgálat emellett fájdalmas, lealacsonyító és traumatikus élmény lehet. A világszervezet indoklásával a lahori bíróság is egyetértett.

Pakisztánban márciusban indítottak petíciót a gyakorlat betiltására. Az iszlámábádi igazságügyi minisztérium októberben azt javasolta, hogy a teszt eredményét ne vegyék figyelembe a bírósági eljárások során.

A szüzesség ellenőrzésére irányuló tesztek sértik a vonatkozó nemzetközi jogi előírásokat, például a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, valamint a kínzást és az embertelen bánásmódot tiltó nemzetközi egyezményt. Pakisztán mindkettőt ratifikálta.

Az ázsiai ország decemberben szigorított a szexuális bűncselekmények elkövetőire vonatkozó törvényeken, és a legsúlyosabb esetekben kémiai kasztrációt, illetve halálbüntetést helyezett kilátásba. A lépésre a csoportos nemi erőszak és a gyermekmolesztálás terjedése miatt került sor. A végső lökést az adta meg, hogy Lahor térségében gyermekei szeme láttára megerőszakoltak egy anyát, akit az autójából rángatott ki két fegyveres férfi.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink