Nagyvilág
Amerikai tudósok még a járvány nevét is száműznék az angol nyelvből
A „Covid-19”, a „társadalmi távolságtartás”, valamint az „ezekben a bizonytalan időkben” is szerepel a gyakran használt szavak, kifejezések és nyelvi fordulatok listáján, amelyeket a michigani Lake Superior Állami Egyetem (LSSU) évente közzétett ajánlásában az angol nyelvből száműzendők közé sorolt.
Az egyetem 46. alkalommal állította össze a listát. Az intézménynek tavaly eljuttatott 1450 jelölés között mintegy 250 koronavírus-járvánnyal kapcsolatos szó, kifejezés és nyelvi fordulat szerepelt, amelyet túl sokszor, helytelenül vagy értelmetlenül használtak.
A toplistára felkerült tíz kiválasztott szó és kifejezés között hét állt kapcsolatban a koronavírussal, az élen a Covid-19-cel. De a „példátlan” is visszatornászta magát a sor elejére, amelyet 2002-ben soroltak a száműzendő szavak közé.
A Sault Ste. Marie-ben működő egyetem bő öt évtizede állítja össze a listát, magyarázata szerint „a nyelv kiválóságának fenntartása, védelme és támogatása érdekében, a túlhasznált, felesleges, oximoronnak tekinthető, közhelyes, logikátlan, értelmetlen és egyéb módon hatástalan vagy irritáló szavak és kifejezések elkerülésére ösztönözve”.
Mindeddig több mint ezer szó vagy kifejezés került a listára. A jelölések, amelyekből az egyetem választ, az Egyesült Államok különböző vidékeiről és számos más országból is érkeznek.
A száműzendő szavak és nyelvi fordulatok közé sorolták a „Covid-19” mellett a „feltétlenül”, a „BFF” (best friends forever), azaz örökké a legjobb barátok, valamint a Donald Trump egy Twitter-üzenetében szereplő „covfefe” elírást is. A listát összeállító bizottság kiemelte, hogy a jelölt szavak között nagy számban szerepeltek a koronavírussal kapcsolatosak, amelyek tavaly eluralkodtak a nyelvben. „Nem számít, mennyire szükségesek, illetve társadalmilag és orvosilag hasznosak ezek a szavak, a bizottság nem tehet róla, de azt kívánja, bárcsak a vírussal együtt száműzhetnénk őket” – fogalmaztak.
A listára került a „társadalmi távolságtartás” is. „Miközben ez a frázis hasznos, mivel a maszkviselés és a távolságtartás fontos a vírus terjedésének megakadályozásában, hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy nem állunk készen arra, hogy ez a kifejezés +haszontalanná+ váljon” – magyarázták.
Száműzendőnek ítélték a „mind együtt vagyunk ebben”, a „roppant nagy körültekintéssel” és az „ezekben a bizonytalan időkben” kifejezéseket is.
A tiltott szavak hagyományát a néhai W. T. Rabe, az LSSU egykori PR-igazgatója teremtette meg. Rabe és egyetemi kollégái az 1975-ös szilveszteri partin álltak elő az első listával, amelyen azok a szavak és kifejezések szerepeltek, amelyeket az emberek szívből utáltak.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt