Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Folytatják a kutatást a norvégiai földcsuszamlás túlélői után

Létrehozva:

Mentõalakulatok tagjai kutatnak túlélõk után az Oslótól mintegy 40 kilométerre, északra fekvõ Ask településen történt földcsuszamlás helyszínén 2021. január 2-án. A hatóságok szerint kilenc ember eltûnt, egy ember életét vesztette a három napja történt természeti katasztrófában, mintegy ezer lakost kellet evakuálni. MTI/EPA/NTB/Haakon Mosvold Larsen

Eddig négy halálos áldozata van a szerdai norvégiai földcsuszamlásnak a helyi rendőrség legfrissebb adatai szerint.

Az első áldozatra pénteken, további háromra pedig szombaton bukkantak rá keresőkutyák segítségével. A túlélők utáni kutatás vasárnapra virradóra is folytatódott – írja az MTI.

A mentőcsapatokat vezető Gisle Sveen a Verdens Gang című norvég napilapnak elmondta, hogy a tűzoltók elkezdték átfésülni az evakuált házakat, mert azt gyanítják, hogy háziállatok kereshettek ott menedéket.

A katasztrófa a norvég fővárostól, Oslótól mintegy 40 kilométerre északkeletre fekvő Ask településen történt szerda reggel. A földcsuszamlásban legalább tízen megsérültek, kilenc ház összeomlott és körülbelül ezer embert kellett kitelepíteni.

A norvég TV2 korábbi értesülése szerint egy 2005-ös önkormányzati földtani felmérés megállapította, hogy a területen nagy a veszélye a földcsuszamlásnak, három évvel később mégis építettek ott lakóházakat. Egyelőre nem világos, hogy ki engedélyezte az építkezéseket.

A mentőcsapatok munkáját nehezíti, hogy miután hosszúak az éjszakák, jórészt sötétben, enyhe fagyban kell dolgozniuk, ráadásul a hegyoldalon lecsúszott agyagos talaj nagyon laza, süppedős. A keresésbe drónokat, infravörös kamerákat és kutyákat is bevetettek.

Legnépszerűbb cikkeink