Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Ma 180 éves a Pesti Hírlap, és még szívesen öregedik

Létrehozva:

Fotó: Dimény András

A Pesti Hírlap legelső száma 1841. január 2-án jelent meg. Működésének folyamatossága többször megszakadt a 180 év alatt, de a lap ma újra él, és élni is akar. Pion István, a Pesti Hírlap főszerkesztője adott ki az alkalomra közleményt.

A Pesti Hírlap 180 éves történelme során mindössze 83 évet töltött működéssel, összesen 5 szakaszban. A miénk az 5. szakasz, természetéből fakadóan az eddigi legrövidebb, hiszen egyetlen éve jelent meg újra a lap a főváros közterein, de egy kényszerű koronaszünet után ez most már így is marad – minden hétköznap, ingyen! Nem véletlenül írta tehát a lap első szerkesztője, maga Kossuth Lajos: „Lehet, hogy kilenc útról leszorítanak, hát majd keresem a tizediket.” Így van ez a Pesti Hírlappal is.

De hátra kevésbé, inkább előre és jó messzire nézünk: azon dolgozunk, hogy megdöntsük a Pesti Hírlap eddigi leghosszabb, 66 éven át tartó folyamatos megjelenésének rekordját. Remélem, megélem! Ha olvasóinkon múlik, akkor biztosan így lesz, hiszen a tavalyi újraindulástól számított munkának köszönhetően rengeteg pozitív visszajelzést kapunk, és a segítségünkre is igényt tart a közönségünk.

Ez azt mutatja, hogy a Pesti Hírlap nagyon is belakta Budapestet, a fővárosiak pedig szeretettel fogadtak minket. Ennek megfelelően eszünk ágában sincs megállni, erre az évre is megvannak a fejlesztési terveink, új tartalmi egységekkel bővülünk, az újságíróink száma is gyarapodik. Mindez a hosszú távú vállalati stratégiánk része, hiszen a Pesti Hírlappal párhuzamosan kiadónk, a Brit Media saját lapjainál egyenként és közösen is nagyon komoly dolgok elé nézünk, miközben a törvényi kötelességeknek eleget teszünk, jogkövető magatartást folytatunk, a vonatkozó jogszabályokat betartjuk.

Bízom benne, hogy mindez meghozza gyümölcsét, és berendezkedhetünk a rekorddöntésre. Addig is: a Pesti Hírlap marad független, objektív, kritikus és pontos, ahogy eddig, sőt idén még inkább.

Amíg 2021 első nyomtatott számát január 11-én, hétfőn kezükbe nem vehetik, addig engedjék meg, hogy olvasóinknak sikerekben gazdag, boldog új évet, magunknak pedig boldog születésnapot kívánjak!

Pion István
a Pesti Hírlap főszerkesztője

Legnépszerűbb cikkeink