Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Szuperhősök, nyomozók, huszárok – TOP10 magyar képregényes megjelenés

Létrehozva:

Ingerekben gazdag év volt ez, és nem csak a jó értelemben, hiszen annyi mindent elsodort a járvány, annyi mindent át kellett variálni miatta. De nézzük jó értelemben: a hazai képregénykiadás reneszánszának lendületét nem tudta megtörni a vírus, 2020-ban is remek és ritka kiadványok jelentek meg. Ebből válogattunk most tízet, a teljesség igénye nélkül.

Batman: Fehér Lovag

Joker, a türelmes anarchista ezúttal egy szokatlan területen, a politikában esik neki Batmannek. A tébolyából kigyógyult ősgonosz a közéletben nagyon is ismerős módszert alkalmaz: nem saját erényeit, hanem ellenfele hibáit hangoztatja torz kampányában. (Fumax)

 

Esernyő Akadémia 3. kötet: Feledés Hotel

Az immár sorozatként is hódító képregény középpontjában egy szokatlan szuperhőscsapat áll, amelyben valójában semmi hősies nincs. A traumákat iróniával oldó sztori ebben a kötetben teljesedik ki, és lép egy következő szintre, mely után nagyon várjuk már a folytatást. (Vad Virágok)

 

Transmetropolitan: A teljes gyűjtemény 1.

Tegyük fel magunknak a kérdéseket: Érdekel engem a cyberpunk? Tudom, mi az a cyberpunk? Hol kezdjem az ismerkedést a cyberpunkkal? Ha az első kérdésre igen a válasz, a többire a Transmetropolitan első, terebélyes kötete felel. (Fumax)

 

1984

Orwell klasszikusát már sokféleképpen feldolgozták, és mivel megírása óta sajnos folyamatosan aktuális, ideje volt, hogy képregényben is kézbe vehessük. (Helikon)

 

Az Utolsó Előtti Huszár

A magyar mondavilágot alapul vevő, alternatív világban játszódó, hazai gyártású képregény az idei év egyik legjobban várt kiadványa volt, nem hiába. Az Osztrák-Magyar Monarchia területét benépesítő fantasztikus lények megfékezésre egy különleges huszárcsapatot verbuválnak. (Hollóhegy)

 

Marvel – Kezdetek: A 60-as évek

A hevenyész fordítása miatt – joggal – szidott Nagy Marvel Képregénysorozat hetvenedik kötete nem csak a nosztalgia miatt került fel a listára. Igazi kuriózum, hiszen a ma ismert és imádott szuperhősök első képregényes megjelenését gyűjti össze. (Hachette Hungary)

 

Marvel: A csodák világa

Még egy retro gyűjtemény, melynek érdekességét az adja, hogy szinte az összes olyan, teljes sztorit  tartalmazza, amelyre Stan Lee a legbüszkébb volt. (Kingpin)

 

Smaragdzöld tanulmány

A Neil Gaiman azonos című novellájából készült képregény hideglelős elegyét adja Conan Doyle és Lovecraft világának: Holmes ezúttal a természetfeletti Cthulhu-mítosz közegében nyomoz. (Fumax)

 

Julia – Halálos Házasság

A harsány rajzok korában meglepő, és kifejezetten pihentető az olasz krimiképregény, amely hagyományos panelekben, fekete-fehérben gondolkodik. A klasszikus bűnügyi sorozatban egy kriminológus nő jár utána rejtélyeknek. (Anagram Comics)

 

Harleen

Jokerrel kezdtünk, vele is zárul a lista: a gyűjteményben kiadott történet Dr. Harleen Quinzel színeváltozásának pszichológiai mélységeibe ránt egészen addig a pillanatig, míg Joker szerelmévé, Harley Quinn-né nem válik. A tarka bohóclány története még sosem volt ennyire sötét. (Fumax)

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink