Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Nyugaton napsütés, keleten eső lesz

Létrehozva:

Az év utolsó napján az ország nagyobb részén jobbára borult lesz az ég.

Elsősorban a nyugati megyékben szakadozottabb lehet a felhőzet, arrafelé a nap is kisüthet – írja a met.hu. Kiterjedt csapadékzóna halad észak, északkelet felé, amely leginkább az ország délkeleti kétharmadát érinti, a Dunától keletre helyenként jelentősebb mennyiség is összegyűlhet. Északkeleten a magasabb helyeken néhol havas eső, hó is hullhat. Az északnyugati szelet helyenként élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. Késő estére többnyire -1 és +6 fok közé hűl le a levegő.

Mediterrán ciklonok sorozata érkezik térségünkbe a következő napokban, emiatt elég változatosan alakul majd időjárásunk. A ciklonok többnyire nedves, hol hidegebb, hol melegebb levegőt szállítanak fölénk, emiatt tartósan hideg, illetve enyhe idő sem valószínű. A következő napokban hidegebb levegő érkezik fölénk, emiatt az újév első napján hazánk nyugati részén fagyos lesz a reggel.

 

Legnépszerűbb cikkeink