Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Több mint két év után emelhetnek vádat a valkói akasztási kísérlet ügyében

Létrehozva:

Lapátnyéllel ütötték a 22 éves férfit, a lábát is eltörték – mindezt karácsonykor.

Három valkói férfi ismerősük elé hajtott autóval, majd abból kiszállva korábbi sérelmeik miatt azonnal ütni-rúgni kezdték, ahol csak érték – számol be róla a police.hu. Ezután a járműbe ültették, egyikőjük házához tartozó melléképületbe vitték, ahol folytatták a 22 éves férfi bántalmazását. Egy gerendára kötelet akasztottak, azt a sértett nyaka köré tekerték, miközben lapátnyéllel ütötték, és egy karddal fenyegették. Harmadik társuk telefonnal rögzítette a történteket. Az eset 2018 karácsonyának napján történt.

Amikor észrevették, hogy a sértett egyik lába eltörhetett, levágták a kötélről, betuszkolták a kocsiba, és lakóhelye előtt az utcára tették. A fiatal fiú négykézláb be tudott mászni a házba, ahol segítséget kért. Hámsérüléseket, koponyazúzódást, nyaki gerincrándulást, lábán szárkapocscsonttörést szenvedett.

A Pest megyei rendőrök még aznap elfogták és előállították a 36 éves N. Róbertet, a 19 éves R. Andrást, valamint a 21 éves O. Attilát. Mindhárom gyanúsított tagadta a bűncselekmény elkövetését és panaszt tett. A nyomozók a helyszínen szemlét tartottak, tanúkat hallgattak meg és szakértőket rendeltek ki.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a napokban fejezte be a nyomozást, a keletkezett iratokat – mindhárom gyanúsítottal szemben – emberölés kísérlete és személyi szabadság megsértése miatt vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek.

Legnépszerűbb cikkeink