Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Szerbiában az illegális szilveszteri partik bejelentésére kérik a lakosságot

Létrehozva:

Fotó: Dimény András

Emellett a hatóságok szilveszter éjjel is ellenőrzik majd a járványügyi óvintézkedések betartását.

A szerb polgári védelmi szervezet vezetője arra kérte az állampolgárokat, hogy jelentsék a hatóságoknak, ha szilveszter éjszaka hangos és tömeges összejöveteleket tapasztalnak – közölte az RTV közszolgálati televízió szerdán.

Ivan Divac, a szervezet vezetője elmondta: szilveszter éjjel is ellenőrzik majd a járványügyi óvintézkedések betartását, de mivel nem tudnak minden házba bekopogni, a lakosságot kérik arra, hogy ahol több személy jelenlétét és hangoskodást tapasztal, jelentse a hatóságoknak, hogy ezzel is elejét vegyék a járvány terjedésének.

A belgrádi válságstáb döntése szerint december 31-én és január 1-jén 20 óra helyett csak 18 óráig tarthatnak nyitva a kávézók és az éttermek, míg az élelmiszerboltok és a bevásárlóközpontok este nyolc óráig nyitva lehetnek.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink