Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Öt napon belül jelezni kell a földrengéskárokat

Létrehozva:

Betört ablakok, megrepedt falak miatt keresték a magyarországi biztosítókat.

Elenyésző számú kárt jelentettek Magyarországon a biztosítóknak a horvátországi földrengés miatt – írja az MTI.

Németh Péter, a CLB biztosítási alkusz cég értékesítési és kommunikációs igazgatója elmondta: a legtöbben betört ablakokról, leesett és megrongálódott ingóságokról, ritkábban pedig a lakás falán keletkezett kisebb, nagyobb repedésekről számoltak be. A szakember kiemelte: nem árt sietni a kártérítési igény bejelentésével, hiszen a biztosítók elvárják az ügyfelektől, hogy ezt öt munkanapon belül jelezzék. Érdemes az ingatlanban keletkezett kárt lefényképezni, ugyanis a biztosítók ezt is kérhetik az ügyintézéshez.

Természetesen a megrongálódott ingóságokra is fizet a biztosító, az összeg nagysága azonban a szerződéstől függ.

Kedden kora délután 6,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg Horvátországot, a földrengés epicentruma Zágrábtól 46 kilométerre, a közép-horvátországi Petrinja közelében volt, ahol több épület is összedőlt. A földrengést Magyarország nagy területén érzékelte a lakosság, egyebek mellett Budapesten, Érden, Veszprémben, a Balatonnál, Nagykanizsán és Pécsen is.

A földrengés három Baranya megyei településen okozott kisebb anyagi károkat – tudatta a katasztrófavédelem, jelezve: arról nem érkezett bejelentés, hogy megsérült volna valaki.

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink