Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Oroszország koronavírus-oltást igazoló útlevél bevezetését tervezi

Létrehozva:

Már akár januártól elérhetőek lesznek az útlevelek. 

Oroszország azt tervezi, hogy különleges útleveleket bocsát ki azok számára, akik beoltatták magukat a koronavírus elleni vakcinával – közölte kedden Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter.

„A terveink szerint januárban lehetőség nyílik az oltást igazoló útlevelek beszerzésére az állami szolgálatok honlapjain keresztül” – mondta Murasko az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint.

Oroszország volt az első ország, amely bevezette az új koronavírus elleni vakcinát négy és fél hónappal ezelőtt az államilag kifejlesztett Szputnyik V nevű oltóanyaggal.

Az orosz kormány azt tervezi, hogy több mint egymillió adag oltóanyaggal látja el a lakosságot a következő hónap végéig.

A körülbelül 145 milliós lakosú Oroszország a negyedik helyen áll a legtöbb koronavírus-fertőzöttet feljegyző országok listáján, az elmúlt hónapokban megugrott az újabb, feljegyzett megbetegedések száma. A hivatalos adatok szerint több mint hárommillió ember fertőződött meg a vírussal Oroszországban.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink