Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Pfizer-ügyvezető: Szombaton érkezett meg az uniós tagállamokba az első vakcinaszállítmány

Létrehozva:

Képünk illusztráció/MTI/EPA/Justin Lane

Rendszeresen szállítanak majd oltóanyagot a kijelölt oltópontokra.

Szombaton érkezett meg az Európai Unió összes tagállamába, így Magyarországra is a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinája – közölte a Pfizer Magyarország ügyvezető igazgatója szombaton a közmédiával.

Vereckei Péter azt mondta, hogy az első, „szimbolikus szállítmányban” 9750 adag vakcina található, de a következő hetekben a szerződésben meghatározott feltételek szerint rendszeresen szállítanak majd oltóanyagot a kormány által kijelölt oltópontokra.

A Pfizer és a BioNTech márciusban jelentette be, hogy közösen oltóanyagot fejleszt a koronavírus ellen, 280 nappal később pedig meg is érkeztek az első vakcinák Magyarországra – emelte ki.

Ismertette: a fejlesztés során a klinikai vizsgálatokban 44 ezer önkéntes vett részt, és 150 klinikai centrum egészségügyi szakemberei dolgoztak azon, hogy a vizsgálatok sikeresek legyenek. A klinikai vizsgálatok során a vakcina 95 százalékos hatékonyságot mutatott, és jellemzően csak helyi reakciók alakultak ki az oltás beadása után – mondta.

Vereckei Péter beszélt arról is, hogy a vakcinát mínusz 70 Celsius-fokon kell szállítani, ezen a hőmérsékleten hat hónapig, utána 2-8 fokon további öt napig tárolható, feloldás után pedig hat órán keresztül stabil.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink