Nagyvilág

10 ezer adag oltóanyag érkezik Ausztriába

Published

on

Szombaton érkezik az új típusú koronavírus ellen a Pfizer és a BioNTech vállalatok által közösen kifejlesztett oltóanyag első szállítmánya Ausztriába is.

Az országba hozzávetőleg 10 ezer adag oltóanyag érkezik, amelyet a hadsereg és gyógyszeripari cégek segítségével osztanak szét.

Sebastian Kurz osztrák kancellár közölte, hogy az első szállítmányból tartományonként 975 dózis jut. Az oltási kampány vasárnap indul a legtöbb osztrák tartományban.

Először a legmagasabb kockázati csoportba sorolt 80 éven felüli, idős-, illetve szociális otthonban lakó önként jelentkezők kaphatják meg a vakcinát.

Januártól márciusig három részletben további 1 millió adag oltóanyag érkezik Ausztriába. A kormány stratégiájának megfelelően a szépkorúak után a kórházak személyzete – kockázati besorolás szerinti sorrendben -, valamint a több krónikus betegséggel is küzdő idősebbek korosztálya következik.

Vasárnap elsőként három nő és két férfi kapja majd meg a vakcinát. A 80 év feletti betegeket a Bécsi Orvostudományi Egyetemen fogják beoltani.

„Az oltással veszi kezdetét a járvány feletti győzelem” – jelentette ki Kurz.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version