Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Ajándék szívtől szívig

Létrehozva:

Fotó: Dimény András

„Én nagyon szeretnék egy új Barbie babát, már anyukámnak is szóltam, hogy írja meg a Jézuskának” – újságolta a Baptista Szeretetszolgálat angyalkájának egy leveleki óvodás. A szervezet nehézségek árán, de idén is megrendezte Cipősdoboz akcióját, amelynek keretében decemberben ellátogatott két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községbe is.

A szeretetszolgálat immár tizenhetedik éve tartja meg minden decemberben a Cipősdoboz akciót Magyarországon: „Jövőre leszünk nagykorúak” – mondta el a Pesti Hírlapnak Szilágyi Béla, a szervezet elnöke. „Idén is nagyon sok, 25-26 ezer csomag ajándékot kaptunk. Elképesztő eredmény úgy, hogy válság van. Sokáig nagy volt az esélye annak, hogy idén nem tartjuk meg a Cipősdobozt, hiszen ez egy ajándékátadó rendezvény, így emberközeli program. A pandémia idején nem voltunk benne biztosak, hogy erre van-e lehetőség, illetve ha igen, milyen hangulatot tudunk teremteni vele. Végül úgy döntöttünk, nem hagyhatjuk a gyermekeket öröm és ajándék nélkül. A felajánlások pedig sorra jöttek. Egy család, akik egy évben 5-6 cipősdobozt is küldenek, írtak nekünk, hogy idén nincs lehetőségük ekkora felajánlásra, de két dobozt így is összeraktak. Ezek az ajándékok szívtől szívig mennek” – mondta Szilágyi Béla.

Névre szóló ajándék

A leveleki és a rohádi óvodások izgatottan és ajándékokkal várták a szervezetet. A járványra való tekintettel idén óvatosabban ünnepeltek, de a hangulat így is ünnepi volt. A gyerekek csoportokként kapták meg a dobozaikat, a legkisebbek voltak, akik azonnal berohantak az ajándékokkal teli terembe, műsoruk után pedig mindenki megkapta a névre szóló dobozát és néhány kedves mondatot: „Luca, gyönyörűen énekeltél”, „Nagyon vagány az inged, Tomi.” Nehéz volt eldönteni, hogy a gyerekek az ajándéknak vagy a dicséretnek örülnek jobban.

Nem véletlenül

A leveleki ötcsoportos óvodába jelenleg 122 gyermek jár, 3 százalékuk SNI, 12-15 százalékuk hátrányos, 30 százalékuk pedig halmozottan hátrányos helyzetű. „Ezeknek a gyerekeknek szüksége van az ilyen jellegű akciókra. Szabolcs megyében nagyon sok ember minimálbérből vagy még kevesebből él. A szülők gyakran alkalmi munkások, mert nincsenek munkahelyek, vagy nem elég képzettek, hogy más pozíciót töltsenek be. Ha egy váratlan esemény, betegség vagy akár ez a járvány beüt, a családok helyzete kilátástalanná válik” – ismertette a körülményeket Lengyelné Bukta Lívia, a leveleki óvoda intézményvezetője.

Annak ellenére, hogy ennyi család és gyermek él nehéz körülmények között a megyében, ez volt az első alkalom, hogy az óvoda adományt kapott. „Mivel mi vidéki intézmény vagyunk, sajnos kiesünk a látótérből. Gyakran próbálkozunk különböző pályázatokkal, onnan tudunk támogatást kapni, de ilyen jellegű adományozás,mint a Cipősdoboz akció még nem volt nálunk. Ráadásul ők kerestek meg minket, nagyon meghatódtunk” – mondta Lengyelné.

A szervezet nem véletlenül választotta ki az óvodát. Az intézményvezető szavaiból a miértre is választ kapunk: „A mi feladatunk az óvodában nem korlátozódik az intézmény falai közé, és nem is reggel nyolctól délután ötig tart. Fontos a szülőkkel való együttműködés. Nekünk is résen kell lennünk és figyelmeztetni a családokat arra, ha például jogosultak egy ellátásra. Ha egy gyerek elmondja az óvodában, hogy fázik otthon, kapcsolnunk kell, hogy valószínűleg nincs fűtés. Nekünk dolgunk, hogy segítsünk megoldani a problémát, amiben a szociális intézmény és a fenntartó is ad támogatást. Egy gyereknek sem lenne szabad éreznie, hogy hátrányból indul, a leveleki óvodásoknak pedig pláne nem.”

A szeretetszolgálat is hamar észrevette a dolgozók elszántságát.

Szükség van rájuk

„Nagyon sok intézmény a partnerünk már. Ezekre a helyekre rendszeresen viszünk adományokat. A leveleki és a rohádi környéken nemrég indítottunk egy szociális felzárkóztató programot, annak kapcsán kerültek képbe. Úgy látjuk, szükség van ránk. Nem utolsósorban az elszántság, amit tapasztaltunk: ahogy a gyerkőcökkel foglalkoznak, az elképesztő. Ezek késztettek arra, hogy jöjjünk el, és bevallom, öröm elsőnek lenni” – mondta Szilágyi Béla.

Az volt a terv, hogy az ajándékcsomagokat mindenki a saját termében bontja már ki – nos, ez nem jött össze. A gyerekek, amikor megkapták az ajándékaikat, már megállíthatatlanok voltak. Az egyik kisfiú elégedetten meg is jegyezte a szeretetszolgálat angyalának: „Jövőre is jöhetsz.”

Végül Lengyelné Bukta Lívia összegezte a tapasztalatokat: „Nemcsak ajándékokat kaptak ma, hanem gyermeki örömöt és emlékeket. Nem hiszem, hogy el fogják felejteni. Szerintem a gyerekek bárminek tudnak örülni, ha azt szeretetből adják. Ez az akció ezt pontosan meg tudta adni nekik.”

Legnépszerűbb cikkeink