Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

A németeknél még az oltáspártiak nagy része is tart a mellékhatásoktól

Létrehozva:

Fotó: Shutterstock

Összesen 65 százalék az oltáspártiak aránya, de nagy részük még kivár.

Németországban a lakosság csaknem kétharmada beoltatná magát az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen – idézi az MTI a YouGov pénteken ismertetett felmérését. A német lakosság 32 százaléka a lehető leggyorsabban beadatná magának az oltást, további 33 százalék pedig ugyancsak oltáspárti, de várna a szérum beadatásával, hogy kiderüljenek az esetleges mellékhatások.

A SARS-CoV-2 ellen védettséget biztosító oltást a lakosság 19 százaléka utasítja el. A fennmaradó 16 százalék még nem határozta el magát. Az oltási hajlandóság az életkorral emelkedik, ezt jelzi, hogy míg a 18-24 éves korosztályban 54 százalék, az 55 éven felüliek körében már 71 százalék adatná be magának a vakcinát. Az Alternatíva Németországnak (AfD) szavazóbázisában a legalacsonyabb – 51 százalékos – az oltási hajlandóság, a legnagyobb arányban, 82 százalékban a Zöldek szavazói igénylik a védőoltást.

A YouGov felmérése azt is kimutatta, hogy a németek nagy többsége ugyan nyitott az oltás iránt, de tart a lehetséges mellékhatásoktól. A felnőtt lakosságra reprezentatív kutatásban a válaszadók 57 százaléka számolt be aggodalmakról, míg egyharmaduk egyáltalán nem fél az oltástól.

Németország 11-12 millió adag oltóanyaghoz jut a december 27-én kezdődő oltási kampány első szakaszában, március végéig. Ez azt jelenti, hogy legfeljebb hatmillió ember – a 83 milliós ország lakosságának nagyjából hét százaléka – kaphatja meg a két adagból álló oltást a következő három hónapban.

Elsőként a 80 éven felülieknek, az idős- és az ápolási otthonok lakóinak és dolgozóinak, valamint a kórházi orvosoknak és ápolóknak biztosítják az oltást. A második helyen kiemelt csoportok közé tartoznak a hetven éven felüliek, a valamely alapbetegség miatt súlyosan veszélyeztetettek, a csoportos szállásokon élők – hajléktalanok, menedékkérők – és a várandósok is. A harmadik helyen kiemelt csoportok közé tartozik a hatvan és hetven év közöttiek korosztálya, a valamely alapbetegség miatt közepesen veszélyeztetettek, valamint az állami intézmények működéséhez kiemelten fontos munkavállalók sora, így például a rendőrök, tűzoltók, a pedagógusok, az igazságszolgáltatásban dolgozók és a kormányzati alkalmazottak.

A jogosultsághoz nem szükséges német állampolgárság vagy egészségbiztosítás, az oltást minden külföldi megkaphatja, aki Németországban él vagy dolgozik. Külön jelentkezni nem kell, mindenkit időben értesítenek, hogy mikor kerülhet sorra.

Csütörtökön 25 533 új fertőzöttet azonosítottak, ami csökkenést jelent a múlt heti, több mint 33 ezres adathoz képest. A csökkenés főleg annak tulajdonítható, hogy az ünnepek miatt kevesebb laboratórium működik.

Legnépszerűbb cikkeink