Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Kiírták a pályázatot a budai fonódó villamoshálózat következő ütemére

Létrehozva:

Megjelent a közbeszerzési felhívás az Európai Unió hivatalos lapjában a budai fonódó villamoshálózat következő ütemének teljes körű engedélyes és kiviteli terveinek elkészítésére – írta Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója csütörtökön a Facebook-oldalán.

A BFK az MTI-hez eljuttatott közleményében ismertette: a budai fonódó villamoshálózat fejlesztése a második ütemben a Duna partján folytatódik, a Szent Gellért tértől délre, a Műegyetem rakparton és a Pázmány Péter sétányon át a Kopaszi-gát térségéig. A végállomás a Budafoki útnál lesz, a vonal csatlakozik majd a Déli Körvasút új, Nádorkert megállójához is.

A Budapest Fejlesztési Központ irányításával készülő új vonal részben füves pályán, a Műegyetem rakpart és a Pázmány Péter sétány mentén fut az egyetemi negyednél és az Infoparknál, majd a Dombóvári útra befordulva belvárosi kapcsolatot nyújt a Kopaszi-gát közparkjának és a mellette épülő új lakó- és irodanegyednek is.

Vitézy Dávid vezérigazgató a közösségi oldalán kiemelte: két fontos lépést is tettek csütörtökön a budai fonódó villamoshálózat folytatása érdekében.

Az egyik, hogy aláírták a megállapodást Karácsony Gergely főpolgármesterrel a második ütem, azaz a Műegyetem rakparti villamos megépítésére szóló projekt átvételére. Emlékeztetett: Fürjes Balázs, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) októberi ülésén tett javaslatot arra, hogy több, a kormány és a főváros egyetértését bíró beruházást a kormány vállaljon át és a Budapest Fejlesztési Központ valósítson meg.

Másrészt csütörtökön az Európai Unió hivatalos lapjában megjelent a közbeszerzési felhívás a budai fonódó villamoshálózat következő ütemének teljes körű engedélyes és kiviteli terveinek elkészítésére – tette hozzá.

Felidézte, a vonalszakaszra korábban már készültek tervek, de a kormány és az FKT döntése alapján ezek átdolgozása szükséges, hogy minimálisra csökkentsék az érintett fák számát, a parti gyalogos és kerékpáros útvonalat végig akadálytalanul biztosítsák. Továbbá a terveknek illeszkedniük kell a déli körvasút átépülő új hídfőjéhez, amely lényegesen tágasabb átvezetésre enged teret a Kopaszi-gát kapujánál – közölte Vitézy Dávid.

Kitért arra: a fonódó villamosról át lehet majd szállni az 1-es villamosra, a Budafoki úti buszokra és a Déli Körvasút új Nádorkert megállójában az elővárosi vonatokra, továbbá kapcsolat nyílik északra a 19-es, a 41-es és az 56-os vonal felé, valamint Pestre a 47-es és a 49-es vonal irányába.

Hét pár akadálymentes megálló létesül: a Szent Gellért téren, a Műegyetem rakparton a Bertalan Lajos utcánál, a Petőfi híd budai hídfőjében, a Pázmány Péter sétányon, az ELTE déli tömbjének vonalában, a Rákóczi híd budai hídfőjében, a Nádorkert vasútállomásnál és a Budafoki/Dombóvári út végállomásnál.

A vezérigazgató azt írta, a tervek 2021-re készülnek el és bíznak abban, hogy utána rövid időn belül Budapest új villamosvonalának kivitelezését is megkezdhetik.

Az előkészítési feladatokat a kormány a központi költségvetésből finanszírozza, a munkát Fürjes Balázs államtitkár felügyeletével a Budapest Fejlesztési Központ valósítja meg, a fővárosi és újbudai önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV együttműködésével – közölte Vitézy Dávid.

Kép: Merész Márton

Legnépszerűbb cikkeink