Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Trump a szövetségi kormányzat leállításával fenyegetőzik

Létrehozva:

A maga módján leköszönő elnök belengette, hogy nem írja alá a szövetségi intézmények finanszírozását biztosító törvényt.

Donald Trump amerikai elnök egy Twitter-üzenetben közvetve azzal fenyegetőzött, hogy nem írja alá a kormányzati intézmények 2021-es finanszírozásáról szóló törvényt, ami elemzők szerint a kormányzat év végi leállásához is vezethet.

A republikánus és demokrata párti kongresszusi képviselők hónapokon át tartó nehéz tárgyalások után jutottak megállapodásra a mintegy 2300 milliárd dolláros csomagtervezetről, amelyben 892 milliárd dollárt különítettek el a koronavírus-járvány miatti gazdaságélénkítő intézkedésekre. Ezzel a büdzsével az amerikai kormányzat működését jövő év szeptemberéig finanszíroznák.

Trump a Twitteren helyi idő szerint kedd este közzétett videójában azt követelte, hogy minden egyes állampolgárnak 2000 dollárt juttassanak a jelenleg tervezett 600 dollár helyett, amivel sajtójelentések szerint közeli munkatársai közül is sokakat meglepett. Azt nem tette egyértelművé, hogy ténylegesen meg fogja-e vétózni a törvényt.

A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó bennfentes források szerint az elnök tanácsadói azt hitték, hogy sikerült lebeszélniük Trumpot erről az igényről.

Az elnök egyebek mellett a külföldi segélyek törvénybe iktatását, illetve például a Smithsonian Intézet múzeumainak finanszírozását kifogásolja.

A szövetségi kormányzat finanszírozása hétfőig biztosított, így amennyiben a szerdán Floridába készülő Trump nem írja alá a szóban forgó törvényt, a kormányzati intézmények dolgozóinak milliói kényszerülhetnek fizetés nélküli szabadságra.

A kormány részt vett az 5500 oldalas tervezet megalkotásában, és a Fehér Ház még vasárnap is arról tájékoztatott, hogy Donald Trump alá fogja írni ezt a jogszabályt.

A törvényt már a törvényhozás mindkét háza, a képviselőház és a szenátus is nagy többséggel elfogadta.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink