Nagyvilág

Lemondott Ion Chicu, a moldovai kormányfő

Published

on

Így megnyílt az út afelé, hogy új választásokat tarthassanak.

Chicu leszögezte: „az előrehozott választások elsődleges célja a normalitás visszaállítása Moldovában”.

Őt a parlament tavaly novemberben választotta meg miniszterelnöknek a kormány élére, amelyben főképpen a leköszönő oroszbarát államfő, Igor Dodon által támogatott miniszterek kaptak helyet. Chicu Dodon közeli szövetségesének számít, kormányának pedig nagyon szűk, mindössze egyfős többsége van a parlamentben.

Maia Sandu, a csütörtökön hivatalba lépő, Nyugat-barát elnök a moldovai kormány azonnali lemondását, a parlament feloszlatását, illetve új választások megtartását követelte korábban. A főváros központi terén tartott, december eleji megmozduláson hangoztatta: a törvényhozásnak távoznia kell, ehhez pedig a legrövidebb út a kormány lemondásán át vezet. Sandu emellett korrupcióval vádolta meg a Ion Chicu vezette kabinetet, a távozó elnököt pedig azzal, hogy feszültséget szít, káoszt provokál, és súlyosbítja a válságot az országban.

Az új államfő így most feloszlathatja a parlamentet.

Sandu szerint a parlament által december elején hozott jogszabályok zöme fenyegeti az ország biztonságát. Szerinte ezek a szabályok megfosztják a hivatalban lévő elnököt attól a lehetőségtől, hogy fellépjen a korrupció ellen. Ezen felül a parlamenti döntések a költségvetésre nézve is veszélyeket hordoznak magukban.

Maia Sandut november közepén választották meg államfőnek, de csak csütörtökön iktatják be.

Forrás: MTI

Kép: MTI/EPA/Dumitru Doru

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version