Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Kurz bejelentette, hogy Ausztriában is elkezdenek oltani karácsony után

Létrehozva:

Sikertörténetnek hívta a koronavírus elleni vakcina gyors kifejlesztését és engedélyeztetését szerdán Sebastian Kurz osztrák kancellár.

Azt is bejelentette, hogy a többi EU-s országhoz, köztük Magyarországhoz hasonlóan december 27-én kezdik beoltani a lakosságot.

„Egy nehéz év után van okunk az örömre” – mondta. Köszönetét fejezte ki mind az Európai Unió, mind a tudósok és a gyógyszergyártó cégek felé, akik együttesen járultak hozzá, hogy az oltóanyag – ha kis dózisban is – de még idén eljusson az unió országaiba.

Ausztria az első körben, december 26-án kap kb. 10 ezer dózist a Pfizer/BioNtech oltásából. Ezeket egyenlően osztják el a tartományok között. Először a legmagasabb kockázati csoportba sorolt 80 éven felüli, idős-, illetve szociális otthonokban lakó önként jelentkezők kaphatják meg az oltást.

Januártól márciusig három részletben még egymillió vakcina érkezik Ausztriába. A kormány oltási stratégiája az, hogy az idősek után a kórházak személyzetét, majd a krónikus betegeket oltják be.

Az uniós elosztási rendszeren túl az ország több gyártóval is tárgyal további adagok beszerzéséről.

„Eddig 8 és fél millió adagot rendeltünk, és rendkívüli háttérmunkával folyik a logisztikai előkészítés, valamint az úgynevezett „elektronikus oltási könyv” rendszerbe állítása, hogy a szükséges időben minden zökkenőmentesen rendelkezésre álljon – mondta Rudolf Anschober egészségügyi miniszter.

Ausztriában az elmúlt 24 órában 2131 embernél igazolták a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta összesen 344 357 esetet regisztráltak. A koronavírusos betegséggel kórházban ápoltak száma 2775, az intenzív kezelésre szorulók 472-en vannak. A betegségbe tegnap 114-en haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 5654-re emelkedett.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink