Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Előzi a kormánypártokat az ellenzék a biztos pártválasztók között is

Létrehozva:

Fotó: Dimény András

A Republikon kutatása szerint október óta 4 százalékot esett a Fidesz népszerűsége, nem segítettek a botrányok. 

Felmérte a társadalom pártpreferenciáit a Republikon intézet decemberben, írja az Atv.hu. A felmérés eredményéből kiderül, hogy

  • A kormánypártok támogatottsága a teljes népesség körében 30 százalék,
  • őket követi a Demokratikus Koalíció és a Momentum 10-10 százalékkal.
  • a Jobbikot és az MSZP-t egyaránt 6 százalék támogatja,
  • a Párbeszéd 2 százalékon áll,
  • a Kétfarkú Kutya Pártra, az LMP-re és a Mi Hazánkra is 1 százalék szavazna.

A biztos pártválasztók körében:

  • A Fidesz-KDNP 46 százalékot értek el
  • A DK 15 százalékon áll,
  • a Momentum 14 százalékon,
  • A Jobbik és az MSZP támogatottsága 8-8 százalék,
  • a Párbeszéd 3,
  • az MKKP, az LMP és a Mi Hazánk pedig 2-2 százalék

Ez azt jelenti, hogy a kormánypártok már mindkét számítás szerint kisebbségben vannak. Ugyanakkor a bizonytalanok száma továbbra is 33 százalék, azaz a lakosság harmada még nem választott pártot. A választási hajlandóság valamennyire megnőtt. 

A kormánypártok támogatottsága október óta 4 százalékot esett folyamatosan. Ebben szerepet játszhattak 

  • a járványkezelés megítélése,
  • az európai uniós költségvetési vétóval kapcsolatban fennálló konfliktusos helyzet,
  • az egymást követő, belső fideszes és nemzetközi botrányok (Szájer-ügy, Demeter Szilárd és Deutsch Tamás megnyilatkozásai).

Az ellenzéki térfélen továbbra sem látható jelentős változás, a DK rendelkezik a legnagyobb arányú támogatottsággal, tőlük csak kicsivel marad el a Momentum eredménye. 

Legnépszerűbb cikkeink