Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Elhunyt Claude Brasseur

Létrehozva:

Calude Brasseur a Házibuli című film egyik jelentében

A kétszeres César-díjas színész játszotta Vic apját a Házibuli filmekben.

A francia színész a Sokat akar a szarka, a Házibuli és a Kemping című filmek sztárjának halálhírét kedden ügynöke jelentette be. A 84 éves korában elhunyt Brasseurt sok néző egyik legnépszerűbb filmjéből, az 1980-ban készült Házibuliból ismerte.

A színész ügynöke, Elisabeth Tanner közleményében hangsúlyozta, hogy Claude Brasseur halála nem volt összefüggésben a koronavírus-járvánnyal. Mint írta, családja körében hunyt el és a Pére-Lachaise temetőben helyezik örök nyugalomra, apja, a színész Pierre Brasseur mellett.

Claude Brasseur 1936-ban született Párizsban. Már az ötvenes évektől színházban szerepelt, majd filmezni kezdett. Jean-Luc Godard Külön banda című, 1964-ben bemutatott filmjével tűnt fel. Több mint hatvanéves pályafutása alatt mintegy 150 filmben és televíziós produkcióban szerepelt.

A Házibuli és A házibuli folytatódik című vígjátékok sikere után, amelyekben Sophie Marceau apját játszotta, 1986-ban a Pokolraszállás című drámában ismét együtt szerepeltek, a filmben a fiatal színésznő alkoholista férjét alakította.

A Sokat akar a szarka… című vígjáték mellékszereplőjeként 1976-ban nyerte el először a César-díjat, három évvel később pedig a Rendőrök háborúja című filmben nyújtott játékáért megkapta a legjobb színésznek járó César-díjat is.

Claude Brasseur a hatvanas években tagja volt a francia bobcsapatnak, 1983-ban pedig a Párizs-Dakar rallyt is megnyerte Jacky Ickx autóversenyzővel együtt.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink