Nagyvilág
Doppingszigort ígérnek az olimpiára
Az olimpiai élsportra annyira nem jellemző a doppingcsalás, hogy már két szervezet is, speciális laborokban foglalkozik a mintákkal.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által életre hívott Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) elindította globális programját, amely a 2021 nyarára halasztott tokiói olimpia és az azt követő ötkarikás játékok doppingmintáinak hosszú távú tárolását és újbóli ellenőrzését szolgálja.
Az ITA sajtószolgálatának közlése szerint a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) teljes támogatását élvező projekt keretében a mintákat egy speciális létesítményben tárolják, s a szolgáltatásokhoz hozzáférhetnek az ügynökség jelenlegi és jövőbeni partnerei is.
Az ITA megjegyezte, hogy a korábbi mintaellenőrzési programok esetében számos szabálysértést találtak. A hosszú távú mintatárolás az elmúlt évtizedben az egyik leghatékonyabb stratégiai eszközzé vált a tiszta sportolók védelmében és a dopping elleni küzdelemben. A doppingmintákat a WADA-kódex előírásainak megfelelően a gyűjtéstől számított 10 évig lehet tárolni és ha szükséges, újravizsgálni. A reanalízis révén – amellyel utóbb számos korábbi doppingvétkes bukott már meg a 2008-as pekingi és a 2012-es londoni olimpikonok közül – mód nyílik a korábban fel nem fedezett tiltott anyagok kimutatására a leleplezési technikák fejlődésének köszönhetően.
Az ITA bejelentése szerint már megnyílt egy rendkívül biztonságos tároló, amely készen áll a minták fogadására. Valamennyi nyári sportági világszövetséget és a nemzeti doppingellenes ügynökségeket arra ösztönzik, hogy itt tárolják a gyűjtött mintákat, már a tokiói játékok előtt is.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!