Nagyvilág
Trump megint keresetet nyújtott be a legfelsőbb bírósághoz az eredmény megfordítására
Most a pennsylvaniai levélszavazók miatt fordult bírósághoz, ami egyébként nem változtatna érdemben a választás eredményén.
Donald Trump amerikai elnök kampánycsapata ismét keresetet nyújtott be a szövetségi legfelsőbb bírósághoz, amitől azt reméli, hogy megfordul a november 3-i elnökválasztás eredménye, miszerint ellenfele, a demokrata párti Joe Biden győzött.
Rudy Giuliani, Trump ügyvédje közleményben jelentette be vasárnap: követelik a legfelsőbb bíróságtól, hogy változtassa meg azokat az ítéleteket, amelyekben egy pennsylvaniai bíróság értelmezte a tagállami levélszavazás szabályait. Az elnök szerint a pennsylvaniai levélszavazatok szabálytalanok voltak, így nem szabadna figyelembe venni azokat. Giuliani hozzátette, hogy bármilyen jogorvoslatot elfogadnak, azt is, hogy a pennsylvaniai törvényhozás – amelyben a republikánusok vannak többségben – állapítsa meg, melyik jelölt győzött az államban, ne pedig a helyi választási bizottság, és akkor Pennsylvania 20 elektori szavazatát Trump kapná meg.
Hírügynökségek szerint nagyon valószínű, hogy a bíróság elutasítja a keresetet, de ha Pennsylvania 20 elektori szavazata mégis valamilyen módon az elnököt támogatná, az is messze kevés volna az eredmény megfordításához.
Trump kampánycsapata és támogatóinak köre szerte az országban különböző bíróságokon sok olyan pert indított, amelynek az eredmény megváltoztatása volt a célja. December elején Texas állam fordult a legfelsőbb bírósághoz azzal, hogy érvénytelenítse Biden győzelmét négy másik tagállamban. Ehhez a keresethez sokan csatlakoztak, köztük Trump kampánycsapata is. A bíróság elutasította a keresetet.
Biden 306 elektori szavazatot tudhat magáénak a lehetséges 538-ból, annyit, amennyit négy évvel ezelőtt Trump is szerzett. Emellett Biden országos szinten több mint hétmillió szavazattal előzte meg Trumpot.
Az amerikai kongresszus január 6-án ül össze, hogy összeszámolja az elektori szavazatokat.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója