Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Megtiltotta a leszállást a Nagy-Britanniából érkező repülőknek Lengyelország

Létrehozva:

A fertőzőbb koronavírus-mutáció miatt követik egyre több európai ország példáját. 

Lengyelország is felfüggeszti hétfő éjféltől az Egyesült Királyságból érkező utasszállító légijáratok fogadását – jelentette be a lengyel kormányszóvivő, írja az MTI. Twitter-bejegyzésében Piotr Müller biztonsági okokkal, a koronavírus új változatának szigetországi megjelenésével indokolta a döntést.

Müller vasárnap a PAP hírügynökségnek elmondta: hétfő délelőtt a lengyel kormány kötelékében működő, a koronavírus-járvány kezelésére hivatott válságstáb megvitatja a korábbinál 70 százalékkal fertőzőbb koronavírus-változat délkelet-angliai felbukkanása nyomán kialakult helyzetet. A lengyel miniszterelnöki hivatal vezetője, Michal Dworczyk közölte: a válságstáb ülésén a légijáratok felfüggesztésének időtartamáról is tárgyalnak. Vasárnap több ország döntött úgy, hogy nem enged a területére utasszállító repülőgépeket az Egyesült Királyságból.

A pécsi Virológia itt írt bővebben az új vírusmutációról.

Legnépszerűbb cikkeink