Magyarország
Több kerületen át menekült a rendőrök elől egy férfi

Két körözés is érvényben volt az a férfi ellen, aki több kerületen át menekült az őt igazoltatni próbáló rendőrök elől vasárnap – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Azt írták: a pesterzsébeti járőrök vasárnap délelőtt 9 óra 17 perckor akartak megállítani egy autót Budapest XX. kerületében, a Lázár utcában, a jármű vezetője azonban gázt adott, és elhajtott.
A rendőrök több gépkocsival – egymással és a tevékenység-irányítási központtal rádiókapcsolatot tartva – követték a menekülőt, aki a IX. kerületi Kosárka sétányig jutott. Ott kiugrott a kocsiból, és gyalog menekült tovább, de a XX. és XXIII. kerületi rendőrkapitányságok munkatársai pár száz méteren belül, az Aranyvirág sétányon 9 óra 33 perckor elfogták.
A rendőrség tájékoztatása szerint a sofőr ellen két elfogatóparancs volt érvényben. Ittas vezetés és lopás miatt már börtönbe kellett volna vonulnia.
A férfi ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság közúti veszélyeztetés bűntett és más bűncselekmények miatt indít eljárást. A büntetés-végrehajtási intézetbe viszik, hogy megkezdje korábban kiszabott szabadságvesztését – közölték.
(MTI)
-
Magyarország2025.01.16. 6:56
Februártól drágul a műszaki vizsga, de ez még nem minden
-
Magyarország2025.02.08. 12:30
Számos program lesz a farsangi időszakban a Balatonnál
-
Magyarország2025.02.19. 10:49
Nő a bírák és a bírósági dolgozók illetménye
-
Magyarország2025.02.18. 1:16
Az állatok védelme is kiemelten fontos az extrém hideg időben